Marie Fredriksson nélkül is lesz Roxette. Az énekesnő 2019-ben elhunyt, ám a világhírű svéd popcsapat új énekesekkel lemezt készített, és Per Gessle zenei mindenessel még idén turnéra indul PG Roxette néven.

A csapat új kislemeze májusban
jelenik meg, az album szeptemberben, és turné is lesz. Per Gessle Helena
Josefssonnal és Dea Norberggel készítette a PG Roxette új dalát, mindketten
régóta dolgoznak együtt vele és a Roxette-tel – írta a dealmakerz.co.uk.

„Marie-t nem lehet helyettesíteni,
és nem is akartam semmi ilyesmit. Csodálatos időszakot töltöttünk együtt,
ugyanakkor izgalmas, ha képes vagy valamit folytatni, még ha másként is. Ha
Marie élne, természetesen együtt csináltuk volna” – hangsúlyozta
sajtóközleményében Per Gessle.

Az új lemez már elkészült, a
stúdióban Gessle mellett a régi Roxette-zenészek, Jonas Isaacsson, Clarence
Oformann, Magnus Burgesson és Christopher Lundquist játszották fel a dalokat. A
korábbi dobos, Billy Alsing szintén nem lehetett már köztük, ő 2020-ban hunyt
el.

 „Nem könnyű megújulni, amikor olyan régóta vagy benne a dolgokban. Néha úgy érzed, ismétled magad, olykor azonban ismeretlen vizekre evezel, kíváncsi leszel, és akkor úgy érzed, ez az életed, képes vagy megcsinálni” – fogalmazott Per Gessle.

A zenész hamarosan tizenkét
koncertből álló szólóturnéra indul, amelyen egész eddigi pályafutásából
szemezget dalokat.

A Roxette második, Look Sharp! című lemezével 1988-ban robbant be a nemzetközi popéletbe. Az albumon szerepelt az It Must Have Been Love, a The Look, valamint a Listen to Your Heart is: mindhárom vezette az amerikai slágerlistát.

1991-ben jelent meg a harmadik Roxette-album, a Joyride, amelynek címadó kislemeze szintén felkúszott a Billboard-lista élére. 1993-ban a Roxette első nem angol anyanyelvű csapatként adhatott akusztikus koncertet a Music Television Unplugged-sorozatában.

A duó tíz stúdiólemezt készített, több mint 80 millió lemezt adott el világszerte, és számos koncertturnét tartott.

Nyitókép: Per Gessle, Roxette. Fotó: TT News Agency via AFP/Jessica Gow