Georg Büchner Leonce és Lénájának mai verzióját álmodtátok színpadra Subicz Gábor zeneszerzővel, Barnák László rendezésében. Hogyan képzelhetjük el az alkotói folyamatot?

A Leonce és Léna Büchnertől szokatlanul könnyed, szerelmi történet, ami játékosságánál és költőiségénél fogva érdemes arra, hogy újra és újra elmeséljük. Ráadásul univerzális, így könnyen adaptálható a mai viszonyokra is. Számomra a legmegkapóbb benne a nyelvezete, az erős költői képek – ezek kerültek most egy kicsit modernebb, párbeszédes közegbe.

Az előadás zenei hangzása is nagyon sajátos: Subicz Gábor a populáris zene világából származó dallamokat helyezte vissza szimfonikus zenekari környezetbe. Volt, hogy először ő írta meg a zenét, és arra én a szöveget, de olyan is, hogy a szöveg volt meg előbb, és Gábor utólag zenét komponált rá. Gyakorlatilag pingpongozva dolgoztunk együtt.

A modernséggel elsősorban a fiatalabb közönséget szeretnétek megszólítani?

Felnőttek is abszolút élvezhetik, de igen, ez a stílus szerintem az ifjúsági korosztályhoz áll közelebb. A felkérés a színház részéről eleve egy ifjúsági, zenés előadás elkészítésére szólt.

A darab a műfaja szerint zenés színpadi játék. Ez mit takar pontosan?

Nehéz meghatározni a műfajt, besorolni valahová ezt a produkciót, mivel eklektikusan keveredik benne az opera, a musical, a popdalok, a rap és a beszélt nyelv. Olyan, mint a világ, amiben élünk: sok mindent fogadunk be egyszerre – gondoljunk csak az interneten egyszerre megnyitott böngészőablakainkra. Ezt a sokféleséget tükrözi az előadás is.

Mire számíthat a szegedi közönség?

Az operáknál ajánlott előzetes ismeretek itt nem szükségesek, egyszerű, szerethető, könnyen érthető a történet, viszont nagyon fontos, hogy intenzíven figyelni kell a rapszövegeket, mert elég sűrűek, és fontos információk is elhangoznak bennük, hiszen gyakran a próza helyett szólalnak meg.

A slam és a rap világát nem ismerő, esetleg attól idegenkedő nézők számára is befogadható az előadás?

Szerintem igen. Az operákból ismert recitativók nem különböznek annyira a slames, rapes hangzástól, mint elsőre gondolnánk. Valójában ez mind ugyanaz: zene és szöveg találkozása, csak más-más művészettörténeti korok stílusában.

Mit fejez ki, hogy a szereplők is eltérő stílusban szólalnak meg a darabban?

A generációk közti különbséget. A szülők világa a klasszikus opera, ők áriákkal és olykor recitativókkal fejezik ki a nagy indulatokat, nagy érzelmeket. A fiatalok, Leonce és Valerio nyelve a rap, Lénáé pedig a beszélt nyelv, természetesen az éneklés mellett. Noha igyekszünk nem csak elmesélni, hanem meg is mutatni a színpadon a cselekményt, az előadást mégis Büchner szövege szervezi, ami kifejezetten filozofikus és költői, és tele van meghökkentő képekkel. Ezeket az eredeti, mára klasszikussá vált büchneri képeket írtam át mai, rímes rapbe.

Hogy érzed magad Szegeden?

Jól érzem itt magam, nagy szeretettel fogadott a társulat. Két meglepetés is ért: nem gondoltam volna, hogy együtt dolgozhatok Szeged egyik kiemelkedő rapper tehetségével, Szívós Lászlóval, akiből azóta, hogy majd másfél évtizede mindketten zenészként dolgoztunk, komoly színész vált. Illetve nagyon örülök neki, hogy újra közös projektben lehetek Gubik Petrával, akivel néhány éve az Operettben dolgoztunk együtt a Szegény Dzsoni és Árnikában.

A nyitóképen Závada Péter a Leonce és Léna díszletében.

Forrás és fotó: Szegedi Nemzeti Színház