A kaposvári születésű Pogány Judit korán válságosra fordult gyerekkorát csak az mentette meg, hogy testvérével együtt jólelkű, gondos gyámszülőkhöz kerültek édesapjuk halála, édesanyjuk súlyos betegsége után. Gyámanyja másik két gyermekével együtt szeretetben nevelte, iskolaéveit azonban a MÁV egyik kollégiumában töltötte. Verskedvelő és szavaló, színjátszó körben szerepelgető lévén, érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. A törékeny, koránál fiatalabbnak látszó lánykát nem tartották alkalmasnak a pályára, már csak a hangja miatt is eltanácsolták.
Bírósági alkalmazott lett városában. De a költészet szeretete nem lobban ki belőle, ahogy a színi játék sem, munkája mellett járt is a színház egyik segédrendezőjének a körébe. Az 1965-ös Ki mit tud? versenyen szerepeltek, ott figyeltek fel a kaposvári színháznál Juditra, s mert éppen fiatal lányokat kerestek egy új produkciójukhoz, behívták, és az igazgatóság segédszínészi státuszt ajánlott, amit ő szíves-örömest elfogadott. Így lett a kaposvári társulat tagja. Zsámbéki Gábor akkor került friss diplomával a Csiky Gergely Színházhoz, meglátta Juditban a tehetséget, az addig csak kórustag 1968-ban debütált a Várj, míg sötét lesz című darabban, Zsámbéki rendezésében. A színészdiplomát is megkapta.
Koltai Róbert már jó ideje kaposvári színész volt, megtetszett neki a babaarcú, karcsú szépség. A vonzalom kölcsönös volt, megházasodtak, Robi fiuk is Kaposváron született.
Ifjúság, kezdő évek, minden a városhoz kötötte, fájó szívvel hagyta ott, amikor 1978-ban Zsámbéki magával vitte a pesti Nemzetibe, amit a minisztérium őrá meg Székely Gáborra bízott. Kaposvárnak akkoriban már nagy híre volt, a kritikusok korszerű, bátor színházként tartották számon. A Nemzetibe onnan akartak frissítő vérátömlesztést hozni. Pestre kerülni nagy előrelépésnek számított. Csakhogy a nemzetis őstagok nehezen fogadták be a kaposváriakat, igazán a „két fiút” is örökös zsörtölődéssel szokták meg. Más játékstílust követeltek, más elképzelésük volt a színházról, a műsorról, és ez súrlódásokat okozott. A fiatal művésznő is megérzett ebből valamennyit. Ám mégiscsak innen ívelt tovább a pályája.
Szerepek sokasága várt rá a következő években, évtizedekben. Kétszáznál is több színpadi feladat: remekművekben, kortársi darabokban. Kitűnő rendezőkkel dolgozhatott: Ascher Tamás, Gazdag Gyula, Babarczy László, Zsámbéki foglalkoztatták.
Nézem a szerepeit, s ott találom köztük az emlékezetes, fiatalkori Pinocchiót meg a Hamupipőkét. De aztán Orbánnét (többször is), a Tóték Ágikája után Tótnét, de például Klütaimnésztrát vagy Peacocknét, Dulcineát, A vágy villamosa Blanche-át, Samuel Beckett Winnie-jét, Natasát a Gorkij-műből, Münzné zsidó asszonyt a Szent Péter esernyőjéből, hogy csak csemegézzek a rengeteg közül.
De most egy pillanatra zavarban vagyok. Miért hiszem, hogy láttam Tennessee Williams egyfelvonásosában nagyon fiatalon egy tévéjátékban? Az Ez a ház bontásra vár vasúti sínen egyensúlyozó lánykájaként, Willie-ként? Él bennem a kép. De sehol sem találom a szerepei között. Talán csak én képzeltem ebbe a remek szerepbe, mert annyira őt láttam csacskán dalolgató, törékeny lányként?
És ott voltak a filmek. Az 1979-es Ajándék ez a nap, a ’82-es Egymásra nézve, ’88-ban az Eldorádó, a Sose halunk meg a kilencvenes években, vagy a Csinibaba. Na és a Hippolyt ’99-ben! Meg tévéjátékok, a sok szinkron, a kis Vuk hangja. Most is a fülünkben cseng esengése, büszkélkedése, rettegése...
Pogány Juditot Kaposvár küldte, és ő sok fővárosi szereplés után 1980-tól újra városa színházában játszott. 1994-től tíz évig szabadúszóként dolgozott, és immár húsz éve az Örkény Színház tagja. Játszik felnőtteknek, és játszik mesét gyerekeknek, nevettet és megríkat, bolondozik, történeteket mesél el az életről – tehetséges játékával. Színen van, vállalja korát, mert nem a naptári éveket számolja.
A lány, akit nem vettek fel a főiskolára, ahogy teltek az évek, művészetéért számos kitüntetést, elismerést kapott. Felsorolásukra nincs elég hely, csak a legfontosabbakra (bár mindegyik fontos, hiszen tehetségét jutalmazták): érdemes és kiváló művész, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a nemzet színésze.
Adjon az Ég egészséget, derűt, kedvet a további játékra!
