Pogány Judit

Miskolc az új Kaposvár – átadták a színikritikusok díjait

A kétfejű fenevad című produkció, melyet a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett meg Szőcs Artur, kapta a Színházi Kritikusok Céhétől az idei év legjobb rendezésének és a legjobb kőszínházi előadásának díját. Az Örkény Színház öt díjat és Mácsai Pál révén egy különdíjat is kapott.

Szeptember 10-én történt

„Soha nem voltam hősnő típus. Egyébként a sikeres, mosolygós, egészséges fogsorú emberek számomra nem érdekesek. A sérülékenyebbek, akik bizonyos hibákkal együtt kell, hogy vállalják magukat, izgalmasabbak számomra” – fogalmazta Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő, aki ma ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját.

Jön a hetedik Bogyó és Babóca

A Bogyó és Babóca 7. – Mesék a pöttyös házból című mozifilmmel idén ünnepli 15. születésnapját a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat. A Kedd Animációs Stúdióban, Bartos Erika mesekönyvei alapján, Pogány Judit közreműködésével készült produkció a legelső, 2010-es megjelenése óta a magyar animáció egyik legfényesebb sikertörténete.

Az Örkény művészei pop- és rocksztárokká váltak

Egy nagy-nagy élő Csináljuk a fesztivált, ez ötlik fel bennem, ha visszagondolok az Örkény István Színház huszadik születésnapi bulijára.

Oscar-díjas filmből készült színdarab az Örkény Színházban

Michael Haneke Szerelem című filmjének adaptációját mutatja be az Örkény István Színház pénteken; az előadást Pogány Judit és Gálffi László főszereplésével, Ördög Tamás rendezésében a nagyszínpadon láthatja a közönség.

Budapest díszpolgára lett Bródy János,Korniss Péter és Pogány Judit is

Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester november 17., a főváros napja, Budapest egyesítésének 151. évfordulója alkalmából pénteken.

Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film

A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.

Pogány Juditot Kaposvár adta a színészetnek

Szeptember 10-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Pogány Judit, akit Szakonyi Károly írásával köszöntünk.

Szeptember 10-én történt

Ma ünnepli születésnapját Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító. Az erdélyi születésű szerző regényei, elbeszélései és gasztronómiai könyvei is nagy népszerűségnek örvendenek itthon és külföldön egyaránt. A fehér király című regényét 2016-ban nemzetközi koprodukcióban filmesítették meg.

Hamarosan mozikban a Ma este gyilkolunk

Október 31-én kerül a mozikba a Ma este gyilkolunk, amelyben olyan színészlegendák mellett, mint Kern András, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Pogány Judit, Bánsági Ildikó és Takács Katalin, a fiatalabb generáció tagjai, köztük Hermányi Mariann, Bánki Gergely és Stefanovics Angéla játszanak.

Tarr Béla madarai sokkal többre képesek, mint az emberek

Az 1982-ben bemutatott és idén felújított Panelkapcsolat valahol mélyen ugyanarról szól, mint a rendező későbbi munkái: a bezártság tragikumáról.

A fotózáson is remekeltek a legendás színészek

Az Agatha Christie stílusát idéző, Ma este gyilkolunk című krimikomédiában a hazai színjátszás legnagyobb művészei kaptak szerepet. A plakátfotózáson ellesett néhány közös pillanatuk dokumentumértékű rögzítése a most közzétett werkfilm is. A játékfilmet már láthatta az idei Magyar Mozgókép Fesztivál veszprémi közönsége, az országos mozipremier időpontját őszre teszik a forgalmazók.

Fiatal csillagok, body horror és népmesei motívumok az idei Friss Húson

Az idei Friss Hús magyar versenyprogramjában 38 hazai alkotás – köztük jól ismert, nemzetközi fesztiválokon is díjazott művészek és most bemutatkozó filmesek munkái, élő szereplős filmek és animációk – szerepel. A filmrajongók ezeket, illetve a később nyilvánossá váló mellékszekció és nemzetközi versenyprogram darabjait május 30. és június 5. között tekinthetik meg a Puskin moziban.

A színész, aki sose hal meg

Ma nyolcvanéves Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Még most is aktív: várhatóan jövőre mutatják be a Ma este gyilkolunk című krimivígjátékot, amelyben partnerei Bodrogi Gyula és Hámori Ildikó lesznek.

Pogány Judit a Nemzet Színésze

A nemrég elhunyt színészlegenda, Csomós Mari helyére Pogány Juditot választotta meg a Nemzet Színésze cím tizenegy jelenlegi birtokosa.

Új helyszínen az Örkény Színház Solness című előadása

2024 februárjában új helyszínen, a budai Szkéne Színházban mutakozik be Ibsen klasszikusa.