A Bogyó és Babóca mesefilmek különlegessége, hogy egyszerű, szerethető történeteikkel, tiszta színvilágukkal és ikonikus karaktereikkel a legkisebbek számára is könnyen befogadhatóak. A sorozat epizódjai a barátság, az együttműködés, a segítőkészség és a kíváncsiság fontosságát hangsúlyozzák, miközben játékosan tanítanak és szórakoztatnak. A természet szeretete szintén kulcskérdés, a szerző legújabb, díjnyertes Ki kicsoda? című könyvéből a gyerekek a sorozat szereplőinek valóságos megfelelőit is megismerhetik.
Beavató mozimesék
A Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat televíziós nézettsége hazai viszonylatban kiemelkedő. A sorozat évadaiból eddig már hat mozifilm is készült, amelyek közül már rögtön a legelső, 2010-ben az év egyik legnézettebb magyar mozifilmje lett. Ez példa nélküli eredmény a rendszerváltás utáni magyar rajzfilmek között. Az azóta moziba kerülő Bogyó és Babóca filmek népszerűsége is kimagasló, aminek valószínűleg az az oka, hogy a sorozat kifejezetten alkalmas rá, hogy a legkisebb korosztály első moziélménye legyen.
A népszerűségért természetesen Pogány Judit is „felelőssé tehető”. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész legalább száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjét és hangzásvilágát ismét Szabó Tibor, a gyerekdalairól ismert zeneszerző és előadóművész formálja meg. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza.
„2010-ben hatalmas újdonságnak számított, hogy kifejezetten az óvodás korosztálynak kínáltunk mozis tartalmat. Arra kértük a vetítőtermek üzemeltetőit, hogy az előadások alatt hagyják égve a lámpákat és a hangerőt is vegyék halkabbra. A vetítések időpontjára is tettünk javaslatot: kértük, hogy délelőtt 11 órakor és délután 14 órakor tűzzék műsorra a filmet. Mindezeknek köszönhetően a mozifilm kimagasló sikereket ért el, azóta pedig felnőtt egy olyan generáció, akik először Bogyót és Babócát láthatták mozivásznon” – mondta el Osvay Anna, a Kedd Animációs Stúdió kereskedelmi vezetője.
Az elmúlt másfél évtizedben a Bogyó és Babóca mesefilmsorozat több generáció kedvencévé vált, országszerte óvodák és családok mindennapjainak része lett. A Kedd Animációs Stúdió alkotói minden évben újabb és újabb epizódokkal, mozifilmekkel, valamint kreatív pályázatokkal örvendeztetik meg a rajongókat. A filmekhez kapcsolódó országos rajzpályázatok évről évre kisgyerekek ezreit mozgatják meg. A beérkezett alkotásokból népszerű kiállítások, kiadványok készültek.
„Több szempontból különleges élmény a számomra, hogy részt vehetek egy ilyen hosszú távon sikeres produkció megalkotásában. Azok a nézők, akik a legelső Bogyó és Babóca mozifilmet még lelkes kisgyerekként élvezték, mostanra már inkább kísérőként ülnek a moziban. Felnőtt egy olyan generáció, amely tagjai számára a születésük óta az életük természetes része ez a mesevilág – számukra a Bogyó és Babóca sorozat valamennyi szereplőjének, történetének a létezése magától értetődő” – nyilatkozta M. Tóth Géza, a Kedd Animációs Stúdió vezetője, a Bogyó és Babóca filmek társrendezője.
Bartos Erika így írt a hetedik évadról: „A filmévadnak alapot adó könyv, a Mesék a pöttyös házból az egyik kedvencem a Bogyó és Babóca sorozatból. Számos olyan témát körbejártam benne, amely minden óvodást érdekel: ilyen a kukásautó, a tűzoltó, a kéményseprő, a KRESZ-táblák, az árnyjátékozás, vonatozás, bújócskázás… Szívvel-lélekkel szőttem ezek köré egyszerű történeteket. Kifejezetten szerettem Döme meséjét is, melyben a krumplibogár szemüveges lesz, illetve a tükörről szóló epizódot: sokat dolgoztam rajta, hogy megfelelően rajzoljam le a tükörben tükör jelenséget. Ez már a hetedik filmévad, de nekem ugyanolyan izgalmas volt a közös munka a Kedd Stúdióval, mint 15 éve. A film most is, akárcsak korábban, sok szívmelengető részletet adott a mesékhez, köszönet érte az alkotóknak, rendezőnek, animátoroknak, zenészeknek és természetesen Pogány Juditnak.”
Megnyugtató hetedik
A Bogyó és Babóca 7. – Mesék a pöttyös házból címmel idén augusztusban mozikba kerülő hetedik Bogyó és Babóca film 13 rövid meséből áll, hogy a kisgyermekek is könnyen értelmezni tudják a látottakat. Az epizódok alkotói tudatosan kerülik az öncélú erőszak minden formáját: a szereplők közötti konfliktusok mindig szelíd, empatikus módon oldódnak meg, a problémákra kreatív, közösségi megoldások születnek. Ez különösen fontos, mert a moziban a gyerekek intenzív érzelmeket élhetnek át, és a biztonságos tartalom segít elkerülni a szorongást. A gyerekek a történetekből pozitív mintákat sajátíthatnak el, miközben nyugodt, örömteli környezetben élhetik át első mozis kalandjukat, ami igazi, önfeledt élményt jelenthet a számukra, egyúttal megalapozhatja a mozihoz fűződő pozitív viszonyukat a későbbiekben is.