Bartos Erika
Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere díjat
Bartos Erika meseíró, építészmérnök, grafikus kapja idén a Magyar Gyermekkultúra Mestere díjat. Bartos Erika a kortárs magyar gyermekirodalom meghatározó alakja, akinek alkotásai mély empátiával és szeretetteljes érzékenységgel szólítják meg a legkisebbeket – közölték november 5-én a szervezők.
Jön a hetedik Bogyó és Babóca
A Bogyó és Babóca 7. – Mesék a pöttyös házból című mozifilmmel idén ünnepli 15. születésnapját a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat. A Kedd Animációs Stúdióban, Bartos Erika mesekönyvei alapján, Pogány Judit közreműködésével készült produkció a legelső, 2010-es megjelenése óta a magyar animáció egyik legfényesebb sikertörténete.
Az idei KAFF az évfordulók fesztiválja
Hazánk első animációs filmfesztiválja– egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmes találkozóinak egyike –, az idén negyvenéves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál május 27. és június 1. között válogatást nyújt a 111 éves magyar animáció legegyedibb alkotásaiból, lesz kiállítás a hetvenéves diafilmről, de a hazai animáció „kerek évfordulós” ikonikus alakjairól, Nepp Józsefről, Varga Csabáról, Reisenbüchler Sándorról és Vajda Béláról is megemlékeznek a szervezők.
Hamarosan mozikban a hatodik Bogyó és Babóca-film
Csengettyűk címmel március 28-án érkezik a mozikba az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilmsorozat hatodik része, mely a korábbi mozifilmekhez hasonlóan elsősorban a 2–6 éveseket szólítja meg. Az idén húszéves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel és néhány vadonatúj karakterrel.
A Bogyó és Babóca szerzője is Magyar Nyelvőr Díjat kapott
A Magyar Nyelvőr Alapítvány rangos elismerését idén Haader Lea, az MTA Nyelvtudományi Intézet (ma: Nyelvtudományi Kutatóközpont) nyugalmazott tudományos főmunkatársa, Ádám Zita tanár, a felvidéki oktatásügy meghatározó személyisége és Bartos Erika író, meseíró, építészmérnök kapta.
Bogyó és Babóca: maradhat? – podcast
Miért vált ki rajongást, ugyanakkor elutasítást is a Bogyó és Babóca? Mi az oka annak, hogy Magyarország legismertebb mesehősei annyira megosztók a felnőtt közönség körében? Mit adnak mégis a gyerekeknek a csigafiú és a katicalány történetei, ami miatt ők ragaszkodnak hozzájuk? Podcast ajánló.
Nem marad el a 4. Bogyó és Babóca bemutatója
Amint lehetőség lesz rá, a filmet a mozikban is láthatják a nézők, a filmszínházak újranyitásáig azonban a film digitálisan lesz elérhető.
Újra rajzfilmek kavalkádja
Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, melyet esténként együtt fütyültünk a kismadárral? És a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilmslágerre vagy az „MZ per X, MZ per X, jelentkezz!” hívásra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint százéves magyar animáció történetéből, november első hétvégéjén pedig ismét felidézhetjük kedvenc rajzfilmjeinket.