shutterstock_2346729171.jpg

Pompeji ókori lakosai hüvelyeseket és halat is ettek

Ez a megtalált élelmiszer-maradványokból derült ki, amelyeket a régészeti park laboratóriumaiban vizsgáltak meg.

A Vezúv által elpusztított városban nem csak az ókori utcák, épületek, freskók, szobrok, mozaikok maradtak meg: a 79-ben vulkáni hamu által betemetett város másfajta leleteket is nagy mennyiségben megőrzött, és ezek tanulmányozása választ ad egyebek közt arra, miként táplálkoztak a pompejiek, valamint az általuk tartott állatok, bárányok, kecskék és sertések.

A pompeji régészeti parkban működő laboratórium a Campania tartományban található Luigi Vanvitelli Tudományegyetem, a római La Sapienza Egyetem és a York-i Egyetem közreműködésével a város lakosainak és állatainak táplálkozását tanulmányozta. A kutatási eredmények a Scientific Reports folyóiratban olvashatók – közölte a pompeji régészeti park hírlevele.

A vizsgálatok rámutattak, hogy a pompejiek gabonaféléket, hüvelyeseket és tengeri halat is fogyasztottak.

Gabriel Zuchtriegel, a pompeji régészeti park igazgatója hangsúlyozta, hogy a régészeti kutatás soha nem fejeződik be az ásatásokkal. Az új technológiáknak és vizsgálati módszereknek köszönhetően az akár régebben talált tárgyak, maradványok is egyre több információt adnak magukról és a város életéről. Emlékeztetett, hogy a város egyharmada még a megkövült rétegek alatt fekszik, és feltárásra vár.

Pompejiben nagy számban kerültek elő magvak, növények, elszenesedett dió, füge, kenyerek. 2020-ban ástak ki egy majdnem teljesen épségben megmaradt, ételeket és italokat árusító üzlethelyiséget (thermopolium), amelyet a régészek gyorsbüfének neveztek el.

Ez is érdekelheti

Bacchánsnők, vadászok és szatírok mulatoznak az újonnan felfedezett pompeji freskókon

A Bacchus-kultusz titkait feltáró festmények egy különös rituálét örökítenek meg, amely új megvilágításba helyezi az ókori vallási gyakorlatokat.

Újjávarázsolták a Pink Floyd pompeji koncertfilmjét

Teljes képi és hangi felújítást követően ismét kiadják a Pink Floyd legendás, eredetileg 1972-ben bemutatott pompeji koncertfilmjét.

A világháborúban ellopott erotikus mozaik került vissza Pompejibe

A német hadsereg egyik tagja vitte el Olaszországból a második világháború alatt azt az erotikus jelenetet ábrázoló mozaikdarabot, amelyet kedden kapott vissza mintegy nyolcvan év elteltével Pompeji régészeti parkja.