Popkult

A Demjén-film bandája nemcsak a mozikban, hanem élőben is tarol

A Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagysikerű fiúbandája, a Kuplung zenekar immár nemcsak fikció, hiszen a hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában tartottak dupla nagykoncertet. Marics Peti, Ember Márk és Kirády Marcell együttese együttese a szombati koncerten jelentette be: 2027 nyarán a Budapest Parkban várják a rajongókat.

A Citromízű banántól a legújabb Skorpióig – Frenreisz Károly 80

November 8-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Frenreisz Károly rockzenész, basszusgitáros, énekes, dalszerző. A Kossuth-díjas művész pályafutása során többek között a Benkó Dixieland Bandben, illetve a Metró, az LGT és a Skorpió együttesben játszott, de filmzeneszerzőként és színészként is bemutatkozott.

Zenészek és rajongók mesélik el a Quimby harmincöt éves történetét

A zenekar fennállásának harmincötödik évfordulójára kiadott, gazdagon illusztrált kötetben zenésztársak, barátok, családtagok, egykori munkatársak és rajongók idézik fel a zenekarhoz fűződő emlékeiket. A megszólalók között Presser Gábor, Bródy János, Lovasi András és Beck Zoltán is szerepel, de olyanok is, akiknek egy-egy Quimby-dal meghatározó szerepet játszott az életében.

Eddig nem hallott dalokkal érkezik a Pink Floyd ötvenéves lemeze

Az Animals megjelenésének ötvenedik évfordulóját ünnepli az újrakiadás, amely a Sony Music gondozásában jövő év elején jelenik meg.

A Gyimesekben merített ihletet a magyar folk-beat nagymestere, aki az első magyar popfesztivál szervezésénél is ott volt

Egy ausztrál zenekar döbbentette rá, hogy népzenei gyökerű dalokkal szeretne foglalkozni. A Fonográf ajánlatát visszautasította, de Latinovits Zoltánnal olyan sikeres volt az együttműködése, hogy a színészkirály zenei vezetőnek is kinevezte volna. Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró.

Programok

Bognár Bandi Kolibri: Az őszinte, sallangmentes önkifejezés a legfontosabb

Pályafutása eddigi legsűrűbb évét tudja maga mögött Kolibri, azaz Bognár Bandi és zenekara. A zenélésért hozott áldozatokról, a nagyobb koncerteken is megőrzendő intim hangvételről és hamarosan megjelenő új daláról beszélgettünk.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Elhunyt a Kalapács zenekar gitárosa, Sárközi Lajos

Hosszan tartó betegség után, 59 éves korában meghalt Sárközi Lajos, a magyar heavy metal egyik meghatározó muzsikusa. Halálhírét a Kalapács zenekar tagjai közölték hivatalos oldalukon.

Újra vár a Budapest Guitar Show

Hét év szünet után, a pandémiát követően először tér vissza a hazai hangszeres élet kiemelkedő seregszemléje, a Budapest Guitar Show, 2026. november 7-én és 8-án a MOM-ban.

Szüreteljünk újdonságokat Miley Cyrustól a Kasabianig!

Itt a szüret ideje a pop gyümölcsöskertjében. Megvizsgáltuk Miley Cyrus Bass Persuades című lemezét, ellenőriztük a cukorfokát, átnézzük Prince Timeless című, hagyatékot tartalmazó kiadványát, a Kasabian Act III és Beck Ride Lonesome című újdonságait.

Fődíjas lett Beton.Hofi Tarr Béla klipje a 10. Magyar Klipszemlén

Beton.Hofi Tarr Béla című klipje vitte el a fődíjat a 10. Magyar Klipszemlén, Pogány Induló, Mehringer és 6363 videóinak alkotói is a díjazottak között szerepelnek. Az október 29-i díjátadón 202 versenyprogramba jutott videó közül választották ki az idei legjobbakat az Akvárium Klubban.

Gyökeres változások következnek a Szigetnél

Új cégvezetője és főszervezője lett a Sziget Fesztiválnak: Filutás Anna veszi át tizenöt év után Kádár Tamás feladatait. A szervezőirodánál további strukturális átalakulások is történnek.

Negyvenmillió dolláros perrel néz szembe a népszerű mesterséges intelligencia Elvis Presley slágerei miatt

Több mint 41 millió dolláros kártérítést követelnek Elvis Presley zenei hagyatékának kezelői az Anthropic nevű mesterségesintelligencia-vállalattól, amiért az engedély és jogdíjfizetés nélkül használta fel a rock ’n’ roll királyának 274 dalát AI-modelljei betanítására.

Fllozz: Évek óta a zene az első olyan terület, ahol megengedtem magamnak a játékot

Fllozz, azaz Petneházy Flóra az első – és egyben kifejezetten mozgalmas – nyári koncertszezonját tudhatja maga mögött, most pedig a novemberi lemezbemutatójára készül. Vele beszélgettünk az önazonosság megőrzéséről, a megfelelési kényszerről, a korábbi dalok mélységeiről és az új album megszületéséről.

Jean-Michel Jarre nyolcadszor is visszatér Budapestre: jövő ősszel az MVM Dome-ban lép fel

Újra Magyarországon ad koncertet Jean-Michel Jarre. Az elektronikus popzene egyik legsikeresebb előadójának jövő ősszel induló európai turnéja ötvenéves lemezéhez, az Oxygene-hez kapcsolódik, de új dalok is elhangzanak 2027. szeptember 29-én az MVM Dome-ban.

A Uriah Heep-búcsúturné októberben Budapestre érkezik

A Uriah Heep több éve zajló búcsúturnéja keretében végre Budapestre is ellátogat. A hard rock úttörő zenekara közel hat évtizedes működés után fokozatosan visszavonul a hosszú világturnéktól. A The Magician’s Farewell október 28-án a Barba Negrába érkezik.