Popkult
Azért imádkoztam, nehogy az egykori tanáraim fülébe jusson, amit csinálok
Három évig hiába próbálkoztak, mostanra viszont az Öröm a zene fődíja után hazai fesztiválok – a Művészetek Völgyétől a Fekete Zajig – és egy skandináv turné várja őket. Reni és Boka duója az intuícióra és a szabad zenére épít, de hogyan lesz a telefonos hangjegyzetekből és a jógatereken végzett improvizációból nagyszínpados produkció? Erről beszélgettünk Iszlai Renivel és Szász Márkkal, azaz Bokával.
Új életre kel a Purple Rain a Broadway világot jelentő deszkáin
2027 tavaszán mutatják be a Broadway-en a Prince ikonikus munkásságán alapuló Purple Rain musicalt. A produkció teljesen új alkotói csapattal vág neki a New York-i színházi évadnak, hogy méltó módon állítson emléket a 2016-ban elhunyt poplegendának.
A Rolling Stones puszta életigenlése is provokáció
Azt énekli Mick Jagger a Mr Charm című Rolling Stones-dalban, hogy az „élet túl rövid ahhoz, hogy hogy magányosan élj. Gyere velem!”. Igaza van, mennyivel jobban járunk, ha a Stones társaságában töltjük a szabadidőnket. Megjelent a zenekar 25. albuma, a Foreign Tongues.
Kilencszáz dalt írt, százhúsz lemezt készített, és nemzeti intézménynek számít Kanadában – Paul Anka 85
Július 30-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Paul Anka, aki zeneszerzőként legalább olyan sikeres, mint előadóként, akinek mintegy 120 albuma tízmilliónál több példányban kelt el világszerte és akinek nevéhez olyan örökzöld slágerek fűződnek, mint a You Are My Destiny, a Diana és a My Way.
Fotók leplezik le, hogyan indult a 3. évezred a budapesti bulikon
Augusztus 4-én nyílik meg a Magyar Zene Házában a Vakuviharban – A magyar partifotózás pixelzajos hőskora a 2000-es évek elején című pop-up fotókiállítás, amely a kétezres évek budapesti klubkultúrájának vizuális emlékeit mutatja be. A képek jelentőségét az is növeli, hogy azóta rég bezárt a kor legendás szórakozóhelyeinek többsége.
Kultikus bukások és zajos sikerek – negyedszázad a hazai televíziós sorozatok kulisszái mögött
Negyedszázad alatt a magyar sorozatgyártás a szárnyait bontogató kísérletezéstől eljutott a nemzetközileg is elismert prémiumprodukciókig. Volt részünk látványos bukásokban, külföldi minták döcögős adaptációiban és műfajteremtő sikerekben egyaránt.
Dögös ritmusok és hamisítatlan balatoni hangulat a legendás alkotóház udvarán
Július 29-én a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Kultúrapont szervezésében a Stinky Bugs közös különleges, szabadtéri akusztikus fellépésének részesei lehetünk a Szigligeti Alkotóház udvarán.
A legforróbb nyári albumok a reggeli csobbanástól a naplementéig
A strandpapucs a nyár metronómja, de szerencsére van még más is, ami a ritmusért felelhet. Ott vannak például a nyári slágerek. Íme 5+1 nyári album, amelyektől hangulatosabb lehet a július és az augusztus.
Pitbull történelmi bulija London után Budapestet is letarolja
Pitbull nem bízta a véletlenre turnéját: londoni Guinness-rekordja után Budapestet veszi be. Mr. Worldwide július 21-én a Puskás Arénában teremt fergeteges koncert- és bulihangulatot.
Nélküle nem mehetett tovább az LGT zenevonata – 10 éve halt meg Somló Tamás
Tíz éve, 2016. július 19-én hunyt el Somló Tamás zenész, énekes, a Locomotiv GT tagja, az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjének szerzője.
A legendásan szerény Hobo medvés mesekoncertet ad
Hangoskönyv készült Hobo Nemzeti Színházban tavaly bemutatott Medvevára című előadása nyomán. A könyv fotókat és dalszöveget is tartalmaz, a dalokat pedig a Budapest Parkban élőben is előadja Hobo és zenekara a Mesél az erdő című koncertjén.
Milliókat adományozott a Metallica magyar szervezeteknek
A Puskás Aréna látogatási rekordját megdöntő dupla Metallica-koncert után a zenekar két szervezetet támogatott.
Amikor még valódi vacsora rotyogott a díszletkonyhában
Ezektől a sorozatoktól biztosan elkap a nosztalgia! A Magyar Televízió ikonikus sikerei közül több is kerek évfordulóhoz érkezett – mutatjuk, melyek azok, amelyek máig kitörölhetetlen nyomot hagytak a nézőkben.
Meghalt Bonnie Tyler
Hetvenöt éves korában elhunyt Bonnie Tyler énekesnő – adja hírül a BBC. A walesi rockénekesnő nevéhez olyan klasszikussá vált slágerek fűződnek, mint a Total Eclipse of the Heart, az Itʼs a Heartache és a Holding Out for a Hero.
A modern amerikai jazz aranykorának mai magyar krónikása
Márton Attila idén júliusban lesz 86 éves, és elképesztő vitalitását mutatja, hogy nemcsak a mai napig elmaradhatatlan vendége a hazai jazzkoncerteknek, de élményeiről folyamatosan tudósít is. Műfajtörténeti munkáját sosem hivatásként (megélhetési forrásként) végezte, hanem külkeres munkája mellett, nyugdíjba vonulása óta pedig mindenhol publikál, ahol erre fogékonyak.
A Macskaduettől a Hoféliáig – 90 éves lenne Hofi Géza, a paródia és a politikai humor mestere
Kilencven éve, 1936. július 2-án született Hofi Géza Kossuth-díjas előadóművész, a magyar kabaré kiemelkedő tehetségű, népszerű egyénisége, a politikai humor mestere, az egyik legnépszerűbb magyar parodista és humorista.