Popkult
Minden alkotónak van egy korszaka, amelyben visszatér a zenei anyanyelvéhez
Petruska András, a virtuóz gitárművész, énekes és Csemer Boglárka, a három nyelven éneklő dalszerző nagyon régóta barátok, de zenészként a saját útjukat járják. Egy felkérés győzte meg őket arról, hogy a közönséget az is érdekelheti, amikor együtt állnak a színpadon. A Petőfi Kulturális Program keretében a Hunclorique című népzenei ihletésű programmal járják az országot kettesben.
Jolis Carmen: Szívből vagyok bohóc
Jolis Carmen énekes, dalszerző, a Póka Egon Művészeti Akadémia hallgatója énekesként több zenei tehetségkutatóban is részt vett, ám valójában nem is a közönségsiker, hanem saját útkeresése a legfontosabb számára. Nemrég megjelent Tükör című dalából is kiderül, hogy nem jár kitaposott ösvényeken, ezért olyan helyekre is eljut, ahová érdemes követni.
Müller Péter Sziámi: Több életem volt, mint egy macskának
Turnéra indul Müller Péter Sziámi és zenekara, a Sziámi AndFriends, az utazó cirkusz utolsó fellépése Makón lesz június 13-án, de előtte, május 16-án a budapesti Kobuci Kertben, május 22-én pedig Nagyváradon is játszanak. Müller Péter Sziámival beszélgettünk.
A magyar nyelvű beatzene megteremtője – Bródy János 80
Az Illés és a Fonográf tagjaként, majd szerző-előadóként a nagy generáció tagjai közül ő tett a legtöbbet azért, hogy a populáris zene nálunk is elismert része legyen a kulturális örökségnek. Bródy János 80 éves.
Szirtes Edina „Mókus”: Minden versnek megvan a maga zenéje
A költészet napján a Petőfi-bicentenárium alkalmából meghirdetett Petőfi Felhő versfeldolgozó dalpályázat győztesei lépnek a MOMkult színpadára. Az est házigazdája Szirtes Edina „Mókus” lesz.
Programok
Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete
Budapest, Corvin tér 8.
Az üveg alkímiája – Válogatás Bohus Zoltán és Lugossy Mária hagyatéki gyűjteményéből
Veszprém, Erzsébet sétány 1.
A vácrátóti botanikus kert titkos élete
Budapest, Dózsa György út 37.
Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről
Budapest, Kazinczy utca 21.
Érdekességek a jogszolgáltatás történetéből
Szeged, Somogyi u. 13.
Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983
Budapest, Szent György tér 2
Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága
Budapest, Dózsa György út 35.
Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén
Budapest, Corvin tér 8.
Mindhárom – André Kertész, Robert Capa és Moholy-Nagy László fotói Egerben
Eger, Kossuth Lajos u. 17.
Költők és színészek a Vígszínházban
Budapest, Szent István krt. 14.
Költészet és iparművészet találkozása
Budapest, Nefelejcs utca 26.
Divatgeometria – Szipál Márton divatfotói Pécsen
Pécs, Major u. 21.
Magyarország 1948 – Robert Capa szemével
Budapest, Nagymező utca 8.
drMáriás 60
Budapest, Fényes Adolf u. 21.
PKÜ Költészet napja x POKET 8. születésnap
Budapest, Csörsz utca 18.
Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál
Budapest, Margitsziget 23800/7
Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről
Szentendre, Fő tér
SZÍNtézis kiállításmegnyitó Szentendrén
Szentendre, Fő tér 20

Utazás az elektronikus zene világába
Budapest, Vajdahunyad utca 4.
Medgyesy S. Norbert egyházzenei könyvének bemutatója

Hét ajtó – Zenei párbeszéd Bartók Kékszakállújával
Budapest, Olof Palme sétány 3.

Anna and The Barbies duó koncert Sárbogárdon
Sárbogárd, Hősök tere 3.
Müller Péter Sziámi duó koncert Veszprémvarsányban
Veszprémvarsány, Kossuth Lajos u. 35.
Kurátori tárlatvezetés Buhály József kiállításán
Szentendre, Bogdányi út 51
SZÍNtézis kiállításmegnyitó Szentendrén
Szentendre, Fő tér 20
Tántorgók – Táncjáték a hazát elhagyók emlékére

PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál
Budapest,

Ők lettek az idei Fonogram-díjasok
Március 31-én, a Fonogram-napon adták át a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (Mahasz) díjait, a Fonogram Magyar Zenei Díjakat. Az eseményt 23. alkalommal tartották meg, idén a budapesti Barabás-villában.
Heincz Gábor Biga: A hallgatóság elvesztette az ösztönösséget
Heincz Gábor Biga évtizedek óta jelen van a könnyűzene színpadain, mégis sokan a tévés műsorokhoz kötik a nevét. Tavasszal a stúdiódíszletek helyett a turnékat létesíti előnyben. Arról is beszélt nekünk, hogy sosem akart sztár lenni.
404 közös a metálban és a hiphopban
404 a metálszubkultúrából érkezve találta meg saját hangját a hazai hiphopszíntéren, ahol a nyers őszinteség és a hangszeres alapok ötvözésével építi saját világát.
Gézengúz, Jelbeszéd, Kertész leszek – Koncz Zsuzsa 80
Március 7-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, érdemes művész, a magyar könnyűzene egyik legrangosabb képviselője, az első magyar aranylemez birtokosa.
Miért nem tudunk kijönni a nyolcvanas évekből?
A trendkutatók szerint a nyolcvanas évek neonfényes nosztalgiája már az 1990-es évek óta létezik.
Megérkeztek az idei Fonogram-díj jelöltjei
A Fonogram – Magyar Zenei Díjat 18+1 kategóriában adják át március 31-én. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő zenei elismerést idén 23. alkalommal osztják ki.
Rátóti Zoltán: Amikor elköszönök egy szereptől, el is engedem
Milyen igaz címmel a napokban jelent meg Rátóti Zoltán Kossuth-díjas színművész új albuma, melynek dalverseit a szintén Kossuth-díjas Müller Péter Sziámi írta.
Itinera: A dark folk egy trójai faló, amiben külföldre csempésszük a magyar népzenét
Magyar népdalok, sámánizmus, electro – az Itinera zenéje kifejezetten sokszínű, mély kulturális mederben folyó egység. A zenekar tagjaival, Horváth Anettel és Nagy Ádámmal beszélgettünk.
A hetvenéves Csoóri Sándor vérbeli ősfelfedező
A nagyközönség a Muzsikás együttesben csodálkozott rá tehetségére, melynek az első huszonhárom évben meghatározó tagja volt. Huszonöt évet tanított népi hegedűt, brácsát, bőgőt, tekerőlantot és dudát, 2002 óta pedig az ürömi zeneiskola tanára. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népzenészt ünnepeljük.
Több mint negyven tervező kollekciója volt látható a 17. BCEFW-n
A Creative Hungary szervezésében megvalósult eseménysorozat több mint 50 kísérőrendezvénnyel, több mint 5500 látogató részvételével erősítette Budapest régiós szerepét.
Családi muzsikálás profi mezőnyben
A BLMB Quartet az NKA Hangfoglaló Program 12. évadában Heinczinger Mika Liszt- és Kossuth-díjas ének- és versmondó társaságában áll színpadra.