Poszter helyett: Bánki Ákos

Bánki Ákos életművében a zománcművek egy tudatosan felépített, új alkotói szakaszt jelölnek. Ezek a munkák a festészeti praxisából indulnak ki, de egy másik médiumban folytatják azt: a korábbi gesztusok a zománc anyagi sajátosságai és ellenállása révén új jelentésrétegekre tesznek szert.

A két részből álló zománctábla felületén a színmezők lassú, puha átmenetekben rendeződnek egymás mellé, azonban az egyik táblán megjelenő intenzív gesztus, valamint a színárnyalatok mégis megteremtik a képi feszültséget, a dinamizmust, a lendületet. A kompozíció középvonalát egy sötétebb, vöröses tónusú sáv jelöli ki, amely tengelyként szervezi a teljes felületet, mintha egy belső törés vagy energetikai határ húzódna végig a képen.

A bal oldali felületen a világos, nyitott kék dominál, amely fokozatosan sötétül mélyebb ultramarinba, majd a középpont felé sűrűsödő vörös-fekete tartományba fut. A jobb oldalon a sötét tónusok mélysége fokozódik, majd a felületre vitt nagy intenzitású gesztus megakasztja a sávok lassú hömpölygését, kibillenti a ritmust, és káoszt visz a rendbe. 

A kompozíció egészében egyfajta belső mozgás érzete jön létre: a nyugalmas, szinte meditatív kék mezők és a sűrű, sötét középtér között feszülő erővonalak olyan teret hoznak létre, ahol a pillanatnyi gesztus és az anyag időtlensége egyszerre van jelen.

Bánki Ákos zománcművei tudatos párbeszédet folytatnak a magyar zománcművészet kísérleti hagyományával, különösen a Bonyhádi Zománcgyár alkotói műhelyének és a Pécsi Műhely hetvenes évektől formálódó progresszív szemléletének örökségével. A sorozat egyszerre tekinthető e tradíció kortárs továbbírásának és radikális újraértelmezésének, amely a festészeti gesztust az ipari technológia közegében vizsgálja. Ez a pozíció történeti beágyazottságot ad e műnek.

Egy ilyen típusú művet tehát nemcsak azért érdemes beszerezni, mert különleges helyet foglal el az alkotó életművében, és egy tudatosan épített, új alkotói szakasz meghatározó darabja, hanem mert világos művészettörténeti beágyazottsággal rendelkezik – a Bonyhádi Zománcgyár és a Pécsi Műhely kísérleti hagyományának kortárs továbbírásaként pozicionálható. Külön izgalmat ad a sorozatnak, hogy az alkotó ezeket a kísérleteket úgy valósítja meg, hogy miközben küzdelmet folytat egy új médiummal és anyaggal, a mű mégis hordozza mindazokat az értékeket, amelyek miatt Bánki Ákos festészetét nagyra értékeljük: az absztrakt expresszionizmus intenzitását, a gesztus erejét, a festői energiát és a fizikai jelenlét elementáris hatását.