Az énekes-dalszerző a lemez anyagát egy évvel halála előtt, 2016-ban vette fel. A Soundgarden énekesének a No One Sings Like You Anymore című lemezén Prince, John Lennon és Harry Nilsson számainak feldolgozásai szerepelnek.

A zenész özvegye, Vicky Cornell elmondta: az album arról árulkodik, hogy az énekesnek kik voltak a kedvencei és mely dalaik fogták meg különösen.
Az 52 éves rockzenészt 2017-ben találták holtan egy detroiti hotelszobában, halálát öngyilkosságnak nyilvánították. Cornell az 1984-ben alakult seattle-i Soundgarden egyik alapító tagja és énekese volt, a rockbanda Black Hole Sun és Spoonman című száma Grammy-díjas lett.

Szólóelőadóként is négy stúdióalbumot jegyzett, és 2006-ban ő énekelte a Casino Royale című James Bond-film főcímdalát, a You Know My Name című számot. A No One Sings Like You Anymore felvételének zenei producere Brendan O'Brien volt, aki a Soundgarden legkelendőbb, Superunknown című lemezének elkészítésében is közreműködött. Az új lemez anyaga a streamingszolgáltatóknál péntektől elérhető, a korongot pedig 2021 márciusától lehet megvásárolni.

Nyitókép: Chris Cornell, fotó: Meeno Peluce