Premier előtt mutatják be Kárpáti György Mór új filmjét az Európai Art Mozi Napon

Egyéb

Premier előtt vetítik Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró Jövő nyár című új filmjét november 13-án a 7. Európai Art Mozi Nap részeként.

Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotása egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik, és a gyászfeldolgozásról szól.

A film főhőse a 18 éves, nyughatatlan Milán, aki gimnáziumi társaival egy nyári táborban vesz részt, és szerelmi háromszög alakul ki közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek.

Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül, mert a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. A többiek megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna-e a tragédia.

A főbb szerepeket Brezovszky
Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston alakítják.

A Jövő nyár nemzetközi bemutatója november 17-én lesz a 26. Tallinn Black Nights Filmfesztiválon az alkotó jelenlétében. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők országosan január 12-től láthatják a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége és az Europa Cinemas hálózat által szervezett Európai Art Mozi Nap célja felhívni a figyelmet a művészmozik fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére. Az idei eseményt 38 ország több száz művészmozijában rendezik meg.