„Próbálom úgy alakítani a rólam kialakuló képet, hogy önálló zenei jelenségként, identitásként tekintsenek rám” – interjú Nóvé Somával

Mindenekelőtt muszáj tisztázásképp megkérdeznem: a Middlemist Redről múlt időben kell beszélnünk?

Erről szerintem mindenkinek más a véleménye, mindannyiunkban máshogyan csapódott le az utóbbi időszak. Tehát konkrét választ nem tudok rá adni. Az biztos, hogy elfáradt ez a közös projektünk: nincs meg a kellő inspiráció, figyelem és motiváció a zenekarban a kreatív működéshez, és azt éreztük, ha tovább erőltetjük, az csak kontraproduktív lenne.

Tehát ez most nem csak egy hosszabb „pihenő” lesz.

Nem, és ezt nem is akartuk véka alá rejteni. Nem garantált, hogy valaha újra együtt fogunk zenélni ebben a formában, függetlenül attól, hogy mindenki nyitott maradt a zenekarban a folytatásra. Egy olyan periódus következik az életünkben, amiben nem azon fogunk gondolkozni, hogyan tudjuk „megjavítani” magunkat. Ha majd újra lángra akar lobbanni a közös alkotókedvünk, akkor majd engedünk neki, de addig is igyekszünk nem töprengeni azon, hogyan tovább – onnantól, hogy ezt kimondtuk, nem is lenne sok értelme.

Régóta érő dolog volt ez a bejelentés? Ez leginkább amiatt kérdés számomra, mert már az előző nagylemezetek megjelenésekor, 2020 végén is arról beszéltetek, hogy nehezen tudtatok együtt zenét írni. Közben viszont ott volt a tavalyi év, a 10 éves jubileum, amikor egészen úgy tűnt, mintha újra lendületet kaptatok volna.

Nem mondanám lendületnek, leginkább az akarás dolgozott bennünk annak érdekében, hogy valahogyan mégiscsak megpróbáljuk működtetni a formációnkat. Meg a kerek évfordulót mindenképpen jó hangulatban és pozitívan szerettük volna megünnepelni, hiszen semmi okunk nem volt búslakodni. A harmadik lemezünket valóban megelőzte egy kreatív hullámvölgy, az pedig, hogy az akkori demóanyagot nagy részben külön megírtam, megzavarta az alkotói folyamatainkat, átbillentette a köztünk lévő dinamikát.

Akkoriban már esett szó a leállásról?

Ennyire konkrétan nem, mint most. Voltak ugyan beszélgetéseink arról, hogy valahogyan meg kellene újulnunk, hogy valamit kezdeni kellene a zeneírásban tapasztalt problémáinkkal, kipróbáltunk új módszereket is. Akkor már lehetett érezni, hogy nem annyira olajozott ez a gépezet, mint amennyire elvártuk volna. Az tény, hogy ez nem egy hirtelen jött döntés volt a részünkről, hosszú folyamat eredménye ez az állapot, amibe kerültünk. Szóval nem volt egy pontosan meghatározható esemény, aminek hatására meghoztuk ezt a döntést – amikor egy-két hónapja találkoztunk a srácokkal, és átbeszéltük ezt, az sem a rádöbbenésről szólt, hanem arról, hogy ezt most már el kell mondanunk a közönségünknek. Nem akartunk tovább szabadkozni.

Időközben viszont a Mordái nevű zenekarod sorsa annál jobban alakul. Néhány hónapja adtátok ki második lemezeteket, ehhez aztán járt egy telt házas lemezbemutató is a Magyar Zene Házában. Azt mondhatjuk, hogy a Mordái most már a fő projekted?

Olyan szempontból igen, hogy a Mordái az, amivel a legtöbbet foglalkozom, időráfordítás és kreatív erőbefektetés tekintetében is. De egy ideje már a felfedezésen és az alkotás örömén túl az is célom, hogy levetkőzzem az „xy zenekar frontembere” állandó jelzőjét. Próbálom úgy alakítani a rólam kialakuló képet, hogy önálló zenei jelenségként, identitásként tekintsenek rám, függetlenül az aktuális zenekaraimtól.

Ha számba veszed a projektjeidet (van belőlük bőven, a parkolópályára állt Middlemist Red és az épp felfutó Mordái mellett legalább kettő: a Samurai Drive és a Night of the Vampire), akkor hogyan rangsorolod őket?

Általában nincs annyira erős tudatosság a kreatív energiáim csatornázásában, hogy egyértelmű fontossági sorrendet tudjak állítani köztük. Leginkább az aktualitás dönt: ha valamelyik zenekaromban megmoccan valamilyen alkotói erő, és nekifogunk a munkának, akkor annak van elsőbbsége.

De mégis, szerinted például a Mordái lehet majd egyszer olyan sikeres, mint a Middlemist Red?

Ezt azért nem tartom releváns kérdésnek, mert nagyon nehéz lenne összehasonlítani a kettőt, alkotói szempontból és a közönség tekintetében is. Egészen máshogyan mérhető szerintem a két produkció sikeressége. De ha azt mondanám, hogy a Mordáiban több potenciál van, mint a Middlemist Redben volt, akkor az sem azért lenne, mert jobbnak vagy értékesebbnek tartom a Mordáit. Hanem egyszerűen csak egyedülállóbb, egyértelműbb, ugyanakkor könnyebben és izgalmasabban bemutatható produkció – sokkal jobban lehet „pitchelni” azt a fajta zenét, amit legutóbb az Álom esett a szememre című albumunkon hoztunk.

Mit tartasz egyértelműbbnek ebben az esetben?

Ha egy ismerősödnek megpróbálod elmondani a Mordái alapvetését, az már önmagában izgalmas: népdalokból kiinduló népzenei vagy folk fúzió, amiben van jazz, rock és egyfajta sötét tónusú hangulat, amit legjobban film noir-jellegűnek lehetne leírni. A Middlemist Red esetében mindig magyarázatra szorult az, hogy mit is csinálunk. Egy pszichedelikus rockból induló magyar formáció, ami kicsit az indie-vonalat is erősíti, javarészt angolul énekel a frontember, van benne gitár, basszus, szinti, dob – szerintem ebből a körülírásból érezheted, hogy ez ma már nem annyira figyelemfelkeltő.

Nevezhetjük még a Mordáit szólóprojektnek?

Nem. A koncepció ugyan tőlem indult ki, és bizonyos szempontból még mindig én vagyok az összetartó erő, a kormányzója ennek a hajónak. De alkotói szempontból ez már túlmutat rajtam és az én kreatív döntéseimen, együtt áll össze a zene, amit játszunk.

Az éppenséggel érezhető, hogy például a jazz műfajelemei felé erős érdeklődést mutatsz az utóbbi időben, az Álom esett a szememre esetében is a folk mellett leginkább a jazzt érzem szervezőerőnek, és tavaly még egy Chet Baker-feldolgozáslemezt is készítettél a Night of the Vampire-rel.

A legutóbbi Mordái-lemezen például a Siralmas egy olyan dal, amelyben én is a jazzt érzem dominánsnak. Ezt mondjuk nem is én írtam, hanem Varga Dani, a szaxofonosunk. Neki sokkal mélyebb tudása van ebben a műfajban, mint nekem. Régóta hallgatok egyébként jazzt, tinédzserkorom óta érdekelnek ennek a stílusnak a megoldásai, ugyanakkor dalszerzés közben biztosan az is vonz benne, hogy nem értek annyira hozzá, kvázi laikusként nyúlok ehhez az eszköztárhoz.

A jazzben tehát még látsz felfedeznivalót?

Igen, szerintem még sok izgalmas stíluskeresztezést találhatok általa. Ebben viszont nem elhanyagolható tényező, hogy nagyon jó zenésztársakat találtam magam mellé. Jelenleg rengeteg inspirációt szerzek a rácsodálkozás élményéből, hogy mások hogyan értik ezt a világot, milyen mélyen átlátják ennek a rendszerét. Motiváló dolog, ha olyan emberekkel alkothatok, akiknek olyan kifejezőkészlet van a birtokukban, ami engem, bár érdekel, de nem rendelkezem vele. Közben pedig ott van az is, hogy ebben a naiv, laikus szerepemben is komolyan vesznek, nincs bennük sznobéria vagy lenézés azok felé, akik nem akadémiai szinten tanultak zenét. Ha meglátják valakiben, hogy izgalmas gondolatai vannak, akkor nem számít, hogy mennyire képzett zenész: egyenrangú alkotótársként teszik hozzá a saját tudásukat az ötletekhez.

A népzenéhez kapcsolódó projektek boncolgatásában általában előkerül a népi kultúra iránt érzett küldetéstudat. Benned van ilyen?

Mindig örülök annak, ha megtudom, hogy valaki általunk közelebb került a kultúránkhoz, népdalainkhoz, de a motivációm a Mordái esetében nem a küldetéstudatból származik. Nekem a népzene a lehetőségek miatt érdekes, változatos, kreatív eszköztárat ad, amivel önazonos módon tudom kifejezni magam. Emiatt például nem is törekszem arra, hogy konzerváló jelleggel, módszeresen minden népi tájegységet feldolgozzak, vagy hogy minden ismertebb népdalból elkészítsem a saját verziómat. Csak azokkal foglalkozom, amik valamit elindítanak bennem.

Ez talán a kulcsa nálatok az autentikusságnak.

Igen, mindenképp. A Mordái igazi eredetiségét szerintem az adja, hogy a dalok, amelyeket feldolgozunk vagy a saját stílusunkra formálunk, úgy ültetjük bele a számunkra otthonos zenei környezetbe és úgy is adjuk elő, mintha a saját gondolataink lennének. Ezt a fajta őszinteséget tartom szem előtt, és ezért is fontos, hogy ne csak ad hoc módon vegyek fel népdalokat a repertoárunkba.

Mi lesz a következő lépés?

A kreatív folyamatokat egyelőre pihentetjük, inkább azt igyekszünk kiélvezni, hogy élőben előadjuk az új lemezünket. Időt kell adni annak, hogy kiforrják magukat a dalok az élő verziójukban, és ehhez persze rengeteg gyakorlás szükséges. Eddig egyszer volt alkalmunk a teljes anyagot színpadra vinni, és kíváncsi leszek rá, hogyan fognak működni a dalok különböző terekben, különböző közönségek előtt.

Külföldön is népszerűsítitek majd az új lemezt?

Vannak ilyen terveink. Májusban például Hollandiában fogunk játszani, de idén őszre formálódik egy nemzetközi, nyugat-európai turné is. Abban a tekintetben szerencsések vagyunk, hogy a Bohemian Betyars egyik tagja, Fehér Gábor a menedzserünk, aki a zenekarával már körbejárta a világot, hasonlóan progresszív népzenei produkcióval, így rengeteg tapasztalata van azzal kapcsolatban, hogy merre érdemes elindulnunk. Én látok a zenekarban potenciált, örülnék neki, ha minél több országba el tudnánk vinni a lemezünket.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu