Program

Film készült Buda egyik legnagyobb zsinagógájának feléledéséről

Buda egyik legnagyobb zsinagógája, a Bocskai úti Újbudai Zsinagóga múltját és jelenét mutatja be Oláh Kata rendező, forgatókönyvíró Hazatalálók című új filmje, amelynek szeptember 24-én, stílszerűen a zsinagógában lesz a premierje.

A Hamupipőkéből készül operettmusical a Nagymező utcában

A Budapesti Operettszínház 2024/2025-ös évadának első bemutatóját november 15-től, hármas szereposztásban láthatja a nagyközönség.

Bányában és börtönmúzeumban is szól a komolyzene Erdélyben

Többek között bányában, börtönmúzeumban, zsinagógában és nemzeti parkban is szerveznek komolyzenei koncerteket a Classic Unlimited zenei rendezvény keretében Erdélyben.

Vasárnap már Szalonnáék húzzák a talpalávalót Brassóban

Vasárnap kezdődnek a 14. Brassói Magyar Napok, a dél-erdélyi szórvány legnagyobb magyar kulturális fesztiválján a többi között a 100 Tagú Cigányzenekar is fellép. A szervezők által közzétett program szerint több mint ötven programmal készülnek a brassói és barcasági magyarság és minden érdeklődő számára.

Két múzeum, ahol élmény az anyanyelvvédelem

A Petőfi Kulturális Program segítségével Kazinczy szellemében, játékosan kerülhetünk közelebb az anyanyelvünkhöz.

Liszti-hiszti: Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje

Az MVM Classic & Club sorozatának következő eseménye a gyerekeknek, családoknak kínál izgalmas és különleges zenei élményt, megidézve a 19. század első felének világát, amikor Liszt Ferenc hangversenyeit egyfajta hisztéria övezte.

Törökország is részt vesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

A Magyar–Török Kulturális Évad keretében Törökország is képviselteti magát szeptember 26. és 29. között a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol török könyvkiadók mutatják meg könyvkínálatukat, magyar partnereikkel közös könyvbemutatókat tartanak, és további szakmai együttműködéseket keresnek.

A felújított Moszkva teret is megnézhetik Erdélyben

Tíz új magyar nagyjátékfilmet is vetítenek a verseny- és rövidfilmek mellett a 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, melyet október 2. és 6. között tartanak 17 erdélyi és partiumi településen.

A PesText újra elhozza a nemzetközi irodalmat Budapestre

Szeptember 26–28. között hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalommal a PesTexten, ahol a beszélgetések mellett workshopok, kiállítás és koncert is várja az érdeklődőket. Az idei vendégek többek között Yrsa Sigurðardóttir, Samantha Shannon és J. D. Barker lesznek.

Eljátszhatják a sörivók Dreher Antal kalandjait

Sörtörténeti AI-időutazásos kisfilmmel, id. Dreher Antal kalandjait bemutató társasjátékkal és kedvezményes tárlatvezetésekkel ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Dreher Sörmúzeum, Magyarország egyik legnagyobb és leggazdagabb söripari gyűjteménye.

Áramló élményt ígérő fesztivál Budapesten

Szeptember 14-én, szombaton Budapestre érkezik a Fluctuations Fesztivál. A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Valyo – Város és Folyó Egyesület szervezésében megvalósuló eseménynek a Turbina Kulturális Központ ad otthont, ahol a látogatók a koncertek mellett workshopokon és panelbeszélgetéseken vehetnek részt.

A Duna Művészegyüttes új bemutatójának Aphrodité a főszereplője

A Duna Művészegyüttes legújabb előadásának központi témája a szerelem. A Szerelemkert című produkció rég nem látott, a témához kapcsolódó művekből válogat, de az együttes jelenleg repertoáron lévő koreográfiáival is kiegészül.

Közös Kígyómarással indul az évad Békéscsabán

Szabó Magda Kígyómarás című színművével indítja a 2024/2025-ös évadot a Békéscsabai Jókai Színház. Pataki András rendezésében szeptember 13-án mutatják be az Újszínházzal közös darabot a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Hans Zimmer Budapesten ad koncertet

Hans Zimmer visszatér Európa legnagyobb arénáiba. A legendás zeneszerző az MVM Dome-ban is koncertet ad 2025. november 12-én.

Ezek a művészek és galériák vesznek részt az idei Budapest Contemporaryn

Bejelentették a szervezők, mely európai galériák vesznek részt az idei Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásáron (BCT). A seregszemle nemzetközi standján 12 galéria 21 művészének 42 alkotása lesz látható és megvásárolható mintegy egymillió euró értékben. Az idei BCT-t szeptember 26–29. között tartják a Bálnában.

John Malkovich visszatér a Magyar Zene Házába

A kétszeres Oscar-jelölt, világhírű színész Anastasya Terenkova zongoraművésszel közösen hozott létre egy különleges összművészeti produkciót Roberto Bolaño műve alapján, amelyet november 17-én és 18-án ad elő a Magyar Zene Házában.