Program

Bestiák, eltűnt férjek és műhiba Szegeden

Három héten át, szeptember 30-tól október 22-ig tartanak az Országos Könyvtári Napok irodalmi, zenei és képzőművészeti programjai a szegedi Somogyi-könyvtárban.

Erdélyi medveszakértők érkeznek Répáshutára

Filmvetítésekkel, a régió természeti értékeit bemutató túrákkal, ismeretterjesztő előadásokkal és játékos foglalkozásokkal várja a látogatókat a Falka Napok elnevezésű természetismereti fesztivál szeptember 27-én és 28-án a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Répáshután.

Ötven év után tért vissza Amerikából Hugó, a víziló

Majd fél évszázados bujdosás után szombaton este újra nagyvásznon láthatja a közönség a 110 éves magyar animáció egyik ikonikus alkotását, a magyar-amerikai koprodukcióban 1975-ben készült Hugó, a víziló című rajzfilmet a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.

Határokon átnyúló Szent Gellért Fesztivált rendeznek Szegeden

A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva ismét klasszikuszenei fesztivál indul hétfőtől Szegeden.

Tudósok és művészek is részt vesznek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jubileumi programjain

Folytatódnak a 120 éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) jubileumi programjai – szeptembertől kiállításokkal, tudományos előadásokkal és beszélgetéssorozattal várják a látogatókat.

16 éves szaxofonossal játszik a 80 éves Kőszegi Imre

Évtizedek óta világhírű és még a pályájuk elején járó zenészek lépnek együtt színpadra a Szakcsi Jazz Egyesület A magyar jazz generációi című eseményén. Október 26-án 14 fiatal tehetség ad koncertet az egyesület 24 alapító tagja közül 9 ismert jazzművésszel. A 16 éves szaxofonos, Balogh Máté például a legendás jazzdobossal, az idén 80 esztendős Kőszegi Imrével muzsikálhat a BMC nagytermében.

Egymást váltják a gubancok Kecskeméten

A Ma este megbukunk című nagyszínházi produkció nyitotta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2024/2025-ös évadát.

Ma negyvenéves a magyar dráma napja

1984-óta ünnepeljük szeptember 21-én a magyar dráma napját. Ezen a napon a színházak magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal, jegyvásárlási akciókkal ünnepelnek országszerte és a határon túl.

Két kihagyhatatlan kiállítás Szentendrén

Forgács Péter független film- és médiaművész tárlata a MűvészetMalomban, a 2013-ban elhunyt Bartl József festőművész életműkiállítása pedig a Szentendrei Képtárban tekinthető meg.

Gábor Zsazsával indul a 22. Spinoza Zsidó Fesztivál

Október 5-én kezdődik a kéthetes 22. Spinoza Zsidó Fesztivál, 14 programmal, négy premierrel, két ősbemutatóval és 84 közreműködővel a Dob utcában.

Együtt buszozhatunk Petőfivel a mozgó múzeumban

Hogy fér be egy buszba egy múzeum? És mit szólnak a fiatalok a rendhagyó megközelítéshez, amelyet a mozgó kiállítás kínál Petőfi megismeréséhez? A Petőfi Kulturális Program friss videójából kiderül.

Megújult a 150 éves szentesi fotóműterem

Felújították a szentesi Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutatóhelyét, a Fridrich Fényírda épületét, ahol ma is úgy készülnek fotók, mint az 1900-as évek elején.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Biodómban

Huszonnégy országból 31 fotográfus képeit mutatja be az idei World Press Photo kiállítás, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten, a Biodómban.

Hamarosan Budapesten a szlovén Oscar-nevezett film

Október 17. és 19. között a magyar közönség három kortárs szlovén alkotást láthat a Toldi moziban, a 8. Szlovén Filmnapokon. A program része Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Megváltás kezdőknek.

Négy felfedezésre csábító komolyzenei koncert

Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, az Anima Musicae Kamarazenekar és három Fischer Annie-ösztöndíjas hangversenye mellett a Budapesti Vonósok zene világnapjára időzített koncertjét ajánljuk.

Három plusz két izgalmas úti cél a kulturális örökség napjain

A hétvégén közel kétszáz helyszínen négyszáznál több ingyenes program várja az érdeklődőket. Ezekből választottunk néhányat.