A vezetés során a fotósokat Mucsi Emese, a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás kurátora és Hossala Tamás, a projekt vezetője kérdezi a közös munka menetéről, az elmesélhető tapasztalatokról, az ehhez köthető érzelmi és szellemi megmérettetésekről. Hossala Tamás szerint a projektben résztvevő gyermekotthoni fiatalok életük elején jelentős hátránnyal indulnak, ez a projekt ennek lefaragását is segíti.


kep_elmeny2_600x424.png
Mentor: Rozovics Éva, Mentorált: Szalai Krisztina

A közös munka célja az volt, hogy a jelenből kiindulva mutassanak be három időintervallumot, részben összegezve és elemezve a múlt eseményeit, valamint felvillantva a jövőbeli terveket, vágyakat. A mentori projekt olyan jövőbeli helyzetek vizionálását segítette, amelyek motivációs vágyképként segíthetik a résztvevőket a felnőtté válás folyamatában. Az elkészült projektekben a mentoráltak és a mentorok képei együtt szerepelnek, bemutatva azt a hosszú, változó intenzitású párbeszédet, ami a felek között zajlott.

Fotók: Capa Központ

A kiállításról itt írtunk.