Az Európai Roma Fesztiválzenekar missziója nemcsak az anyaország nélküli romák, hanem az európai őshonos kisebbségek zenéjének hiteles bemutatását is felvállalni, egyúttal képviselni. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett hangverseny után a zenekar európai turnéra indul. A fellépők között minden esetben megtalálható lesz az adott ország nemzeti kisebbsége.

A budapesti előadás művészeti igazgatója Szakcsi Lakatos Béla, a zenekarvezető Kathy Horváth Lajos. A 37 tagú nagyzenekar mellett színpadra lép többek között Sárközi Lajos, Emilio, Ifj. Kathy Horváth Lajos, Patai Anna, Orbán György, Csík Gyula és Szakcsi Lakatos Róbert. A külföldi fellépő a Django Reinhardt örökségét ápoló Dotschy Reinhardt Quartet lesz.

A koncerten elhangzik mások mellett Liszt II. Magyar Rapszódiája, cigány kortárs és világzene, Toni Iordache Cimbalomszólója, Reményi Ede Repülj, fecske című műve, de lesz amerikai dzsessz is cigány stílusban, hegedűszonáta (Eugéne Ysaye szerzeménye), és eljátsszák Pablo de Sarasate Zigeunerweisen című kompozícióját is.

Részletek itt: mupa.hu