gocseji_domberozo11_600x399.png
Göcseji lakodalmas táncForrás: zaol.hu

A programsorozatot 2015-ben a Göcsej Civil Társaság indította el, hogy bemutassa a vidék sokszínűségét, a tájegység hagyományait, értékeit. Ebben az évben a frissen megalakult Göcseji Dombérozó Egyesület is segít a szervezésben.

A programok között templomi koncertek, színjátszó előadások, kézműves bemutatók, nyitott porták és gyalogtúrák is szerepelnek. A tájházakban hagyományokhoz kapcsolódó programokat szerveznek, Csonkahegyhát a parasztolimpia helyszíne lesz. Gellénházán az olajipar történetét, míg Milejszegen az olajsajtoló üzem működését ismerhetik meg látogatók. Boncodföldén a gyógyfüvekből készült természetes anyagokra hívják fel a figyelmet.


domberozo2_600x449.png
A II. Dombérozó egyik pillanataForrás: zaol.hu

Káváson Szényi Zoltán festőművész, Szentkozmadombján pedig Nemes László festőművész interaktív programokkal várja a résztvevőket. A nyitott pincékben zene, göcseji ételek és italok biztosítják a jó hangulatot.

A záró napon, július 21-én a Göcseji Falumúzeumban az egykori búcsúk hagyományait és hangulatát idézik fel, míg a szabadtéri kiállítóhelyen göcseji települések tárgyi emlékeit és építményét lehet megnézni.