a_fizika_mindenkie2
Izgalmas kísérleteket nézhetnek meg az érdeklődők

A BME és az ELTE szervezésében szombaton egész nap ismeretterjesztő előadásokkal és kísérletekkel várják az általános és középiskolás diákokat, valamint szüleiket a sorozat központi helyszínén, a Műegyetem Lágymányosi Campusán. Az érdeklődők előadást hallhatnak többek között az örvények fizikájáról, az orvosi fizikáról, a lézer ipari hasznosításáról, a ?kvantum kapcsolatról”, valamint a Wall Street-i fizikusokról.

A rendezvény ideje alatt az egyetem épületében tizenkét helyszínen mutatnak be kísérleteket az ELTE és a BME fizikus és fizika-tanár szakos hallgatói. Az egyetem kertjében Szabadtéri Fizika Show várja az érdeklődőket a Wigner Szakkollégium Kísérleti körének közreműködésével.

a_fizika_mindenkie3

A törökbálinti Bálint Márton Általános Iskolában és Középiskolában pénteken diákok tartanak előadást Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából. Ezt követően olyan fizikaversenyt rendeznek, amelyen diákok mutathatják be kedvenc kísérleteiket, látványos színpadi elemekkel és magyarázattal tűzdelve.

Szombaton Bódvalenkén is lesznek programok. A hátrányos helyzet csökkentéséért létrehozott Juszt-is teszünk Alapítvány rendezésében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban fizikai kísérleteket mutatnak be az érdeklődőknek.

a_fizika_mindenkie

Nyíregyházán pénteken a Kossuth téren rendeznek tudománynépszerűsítő programokat: többek között interaktív eszközkiállítás és -bemutató várja a látogatókat. Baján később, május 29-én szervezik meg a tudománynépszerűsítő napot.

Az országos rendezvény célja, hogy minél többen közel kerüljenek a fizikához, megértsék a felmerülő problémákat, megismerjék a lehetséges válaszokat és áttekintsék a széleskörű alkalmazásokat, valamint a fizika társadalmi hatásait.

További információ itt.

Képek forrása: pecsma.hu