afra_600x400.png
Áfra JánosForrás: Facebook

Az írószemináriumokon nyolc iskolavezetőtől tanulhatnak a diákok, akiket a költők és írók szembesítenek írásaik gyengeségeivel, hibáival és erősségeivel. Az oktatás célja elsősorban az, hogy a fiatalok megtanulják, hogyan ne írjanak rosszat.

A tábor versírás szekciójában Áfra János, Babiczky Tibor, Deres Kornélia, Kemény István és Magolcsay-Nagy Gábor, a prózai szekcióban pedig Berta Zsolt, Sopotnik Zoltán és Vörös István tanítja a diákokat, akiknek a pályáját a továbbiakban is segítik majd, a színvonalas írásoknak pedig publikálási lehetőséget biztosítanak.

Az ötnapos rendezvényen Szabó Imola Julianna, Jenei Gyula, Géczi János és Likó Marcell részvételével kötetbemutatókat, előadásokat, beszélgetéseket is tartanak. Esténként koncertekkel várják az érdeklődőket. Fellép többek között a Ruby Harlem, a Másik oldal és a Retronome zenekar.

Az idei programokon mintegy száz fiatal részvételére számítanak, közöttük határon túli ? Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról érkező ? tehetségekre is.