A Jókai Anna Szalonban minden hónapban teltház előtt zajlanak az előadások, ahol a házigazdák örömmel fogadták be a Márai Sándor irodalmi esteket, mivel az író gondolatai illeszkednek a hely névadójának szellemiségéhez. Az előadások egy-egy téma köré csoportosítva mutatják be a Márai-életművet, így hozva közelebb az írót mai közönségéhez. Az összefogó mottó pedig, ahogy Márai mondja: ?csak az ember olvas?.

 

Márai Sándor 30 évvel ezelőtt, február 21-én halt meg, irodalmi örökségét a Budavári Önkormányzat az irodalmi estekkel kívánja méltó módon ápolni. Eddig hat ilyen előadáson vehettek részt az érdeklődők, minden alkalommal hetekkel hamarabb elfogytak a jegyek. A Budavári Önkormányzat támogatásában tovább folytatódnak az előadói estek, ebben az éveben a következő előadások láthatóak:

2019. március 4. Az emigráns Márai: ?Csak idegenben érti meg az ember??

2019. április 11. Márai és a vers: ?Éltem egyszer én??

2019. május 20. Márai az állatokról: ?Az állatok királya ? a kutya?

2019. júniusában meglepetés záró est

 

Az író jelentősen kötődik az I. kerülethez, sokszor és mély érzelmektől áthatottan írt az ő Budájáról. A Mikó utca sarkán emléktábla és szobor emlékezteti a járókelőket egykori lakhelyére. A Budavári Önkormányzat minden évben megemlékezik ezen a helyen a magyar költészet napjáról, ami egyben Márai születésnapja (április 11.) is. A Horváth-kertben található Gondolatmegállón is több Márai-idézet olvasható, megjelenítve a korabeli irodalmi élet helyszíneit.

A tervek szerint a Budavári Önkormányzat új helyre költöző művelődési háza Márai Sándor nevét kapja majd. A krisztinavárosi kulturális központban egy emlékszoba kialakítását is tervezik, ami a nemrég megnyílt Kassai-emlékkiállítás után az első magyarországi állandó Márai-emlékhely lesz.