Vármúzeum

Megújult a Budapest Történeti Múzeum egyik állandó kiállítása

A Budavári Palota az ország egyik emblematikus épülete, melynek teljes, a középkortól az 1960-as évekig ívelő története a BTM Vármúzeum kiállításán ismerhető meg. Az új tárgyakkal s a hozzájuk fűződő anekdotákkal megújult tárlat 2021. augusztus 20-tól látogatható.

Hamarosan nyit a szegedi vármúzeum

A járványügyi korlátozások enyhítése és a technikai munkálatok befejezése után újra várják majd a látogatókat a nemrég felújított kiállítóhelyen.

Kerülj képbe! – Történetek a török kori Budáról

Érdemes megfogadni a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma javaslatát, meghallgatni az előadásokat, amelyek a budai Vár régészeti szenzációja, az Erdélyi bástya titkait fedik fel. Előtte vagy utána pedig elsétálni a Táncsics Mihály utca 9-hez, és a feltárt területet bebarangolni.

Kincsek a város alatt

Az elmúlt tíz évben Budapest területén elvégzett ásatások eredményeit tekinti át csaknem kétezer leleten, valamint maketteken, rekonstrukciókon, filmeken keresztül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának (BTM) Kincsek a város alatt című kiállítása, mely április 13-ától látogatható. A tárlat szeptember 17-éig tekinthető meg.