Bukarestben először vetítik Csuja László Virágvölgy, Bogdán Árpád Genezis és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét. Lengyel Balázs Lajkó ? Cigány az űrben című nagysikerű paródiája a Bukaresti Magyar Filmhét vetítése után kerül a bukaresti mozik műsorára. A vetítésen jelen lesz a rendező, Lengyel Balázs és Lovas Balázs társforgatókönyvíró is. A Bukaresti Magyar Filmhét fontos fóruma a két ország közötti szakmai együttműködésnek, így idén is lesz szakmai workshop a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ebből az alkalomból Lengyel Balázs és Lovas Balázs fognak előadást tartani a diákoknak. A Bukaresti Magyar Filmhéten bemutatnak egy válogatást a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak utóbbi két évben készített kisjátékfilmjeiből. Köztük van a jelenleg Diák-Oscar díjjal kitüntetett Ostrom című, Kovács István által rendezett munka is.


2018_07_25_napszallta_600x324.png
Napszállta

 

A filmhét a fiatal nézőkre is összpontosít. Idén egy technikai különlegességgel várják a szervezők a kisebbeket: 35 mm-es filmtekercsekről vetítenek számukra Gusztáv-animációkat a Balassi Intézetben. Szintén a gyerekeknek szól a Salamon király kalandjai című animációs nagyjátékfilm, amely Albert Hanan Kaminski és Pálfi Zsolt rendezőpáros munkája. A fesztiválon levetítik Révész Bálint Nagyi projekt, Brejer Ádám Havanna, csak oda, Koltay Anna és Turán Eszter BP Underground, Izing Róbert A megnyerhetetlen mérkőzés és Osgyáni Gábor Tervek nélkül semmik leszünk című dokumentumfilmjét.


genezis_csordasmilan_600x312.png
Genezis

 

A Bukaresti Magyar Filmhét kiemelt célja ráirányítani a figyelmet az erdélyi filmes porondra, idén az erdélyi magyar filmgyártás múltját és jelenét ismertetik meg, bemutatják Zágoni Bálint A Sárga csikó nyomában című dokumentumfilmet. A közönség emellett megtekintheti a Filmtett alkotótáborban az elmúlt két évben készült legsikeresebb alkotásokat. A Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiótermében román és angol nyelvű felirattal vetítik a filmeket.


viragvolgy_3_600x391.png
Virágvölgy

 

A filmhét ideje alatt koncertek is lesznek, a nulladik napon megnyitják a Film-Jel-Mez című filmes jelmezterveket bemutató kiállítást, amelyen a közönség megtekintheti a mai magyar filmipar egyik legtermékenyebb jelmeztervezőjének, Bárdosi Ibolyának három filmhez készült munkáit. A filmhetet Madarász Isti Egy szerelem gasztronómiája című alkotása zárja.

 

A részletes program ITT található.

 

Forrás: MTI