Virágvölgy
Legyen a mozi mindenkié!
Folytatódik szeptember 30-ától az Összhang, az Uránia Nemzeti Filmszínház felirattal akadálymentesített sorozata. A siketek és nagyothallók mozizását segítő program keretében magyar filmek, köztük a legfrissebb premierek láthatók. Az Összhang-sorozatban szeptember 30-án Csuja László alkotását, a Virágvölgy című filmet vetítik.
Film az emberi sérülésekről
Csuja László Virágvölgy című filmjét augusztus 30-tól játsszák a mozik. A road movie, amelyben egy különös pár próbál meg boldog életet élni néhány napig egy lopott gyerekkel, arra kérdez rá, hogy mit gondolunk a normalitásról, a boldogságról – mondta a rendező az MTI-nek. A Virágvölgy júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon a zsűri díját.
Kemény kérdések, filmbe ágyazva
Lehet szeretni az antihősöket? Miként definiálható a párkapcsolat és a család? Mennyire kötik gúzsba az egyént a társadalom béklyói? Mit jelent magunkra maradni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Csuja László első nagyjátékfilmje, az Enyedi Ildikó mentorálásával készült Virágvölgy. Sokan céltalanul elemeltnek találhatják ezt a filmet, én azonban nagyon szerettem. Elmondom, miért.
Mi vár a moziban augusztusban? II.
Láthatjuk a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott Virágvölgyet, A jelenés című, nagy sikerű alkotást, a számos fesztiváldíjjal jutalmazott Nem vagyok boszorkányt, valamint a nagyrészt Budapesten készült A kém, aki dobott engem című filmet. Mi vár a moziban augusztus második felében? Cikkünkben erre a kérdésre adunk választ, hogy segítsünk eldönteni, mit nézzetek meg először!
Díjat nyert a Virágvölgy!
Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában a palicsi filmfesztivál filmkritikusokból álló nemzetközi zsűrije – közölte a bírálóbizottság július 20-án. A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb film a belga Girl (Lány) című alkotás lett.
Magyar filmek Palicson
Nyolc magyar filmet mutatnak be az Európai Filmek 25. Nemzetközi Filmfesztiválján a Szabadka melletti Palicson. A jubileumi szemle fődíjáért Bogdán Árpád Genezis című alkotása is indul. A palicsi filmfesztiválon július 14. és 20. között tizenkét kategóriában több mint 100 filmet láthat a közönség, köztük olyan magyar alkotásokat is, mint az Aurora Borealis – Északi fény, a Budapest Noir vagy a Virágvölgy.
Karlovy Varyban a Virágvölgy!
Nyilvánosságra hozták a június 29-én kezdődő 53. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját. Közép-Európa egyetlen A kategóriás fesztiválja meghívta Csuja László filmjét, a Virágvölgyet! A menekülő szerelmesekről szóló road movie világpremierje a régióban készült első és második filmeket felvonultató East of the West (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramban lesz.
Véget ért a forgatás
Befejeződött a Virágvölgy című, coming-of-age történettel keresztezett road movie 25 napos forgatása. Csuja László a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győzteseként készítheti el első nagyjátékfilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. Az alkotó már vágja a filmet, mely a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban.
Min dolgoznak a magyar filmesek?
Milyen filmeken dolgoznak jelenleg a magyarországi rendezők? Kik azok, akik épp a napokban kezdtek el forgatni? Kik tűnnek fel a Sunset, a Rossz versek, a Paraziták a Paradicsomban, a Virágvölgy és a X. főbb szerepeiben? És mikor kerülnek ezek az alkotások a mozikba? Cikkünkben e kérdésekre is választ adunk!
Forog a Virágvölgy
Csuja László, a Filmalap Inkubátor Programjának egyik győztese Enyedi Ildikó mentorálásával a napokban kezdte meg első nagyjátékfilmje, a Virágvölgy forgatását. A coming-of-age történettel keresztezett road movie főszereplői Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok és Berényi Bianka, az EU Cannibal frontembere. A film a tervek szerint jövő ősszel lesz látható a hazai mozikban.