A 47. alkalommal megszervezett rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb honismereti, helytörténeti találkozója, amely mindig egy tudományos konferencia és egyben szakmai továbbképzés a honismereti mozgalom tagjainknak és az érdeklődő résztvevőknek.

Az akadémia témája ebben az évben a nemesség és arisztokrácia. Ennek kapcsán elsősorban a kiváltságokkal, ranggal rendelkező társadalmi réteg, a magyar nép történetében betöltött meghatározó szerepéről lesz szó.

A rendelkezésre álló egy hét alatt az akadémia fő témájának plenáris, illetve szekcióüléseken való megtárgyalásán túl sor kerül a Szövetség kitüntetéseinek ünnepélyes átadására, a vendéglátó város és megye történelmi, művelődéstörténeti értékeinek megismerésére, szakmai és baráti találkozásokra.

A rendezvény nyitott, a szervezők szeretettel várnak minden téma iránt érdeklődőt.

Bővebben ezen a linken.