Szent Márton napja az éves gazdasági munkák végeztével hagyományosan a betakarítások és az új bor ünnepe. A nagy lakomákat követően kezdődött a téli, benti munkák időszaka és a karácsonyig tartó negyven napos adventi böjt. Márton-nap azonban még a vigasságé; a néphit szerint, aki ezen a napon nem eszik libát, az egész évben éhezik. Hogy ez véletlenül se így legyen, egész napos programmal készülnek a Göcseji Skanzenben: november 11-én a folklór programok és a kirakodóvásár megtekintése mellett libaételek, tarkedli, borok, teák, különleges göcseji finomságok kóstolhatók. A rendezvény vendégei Zalaegerszeg egyik településrészének, Andráshidának civil szervezetei lesznek: a gazdasszonykör, a Szélrózsa Tánckör, borbarátkör, Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület és a nyugdíjas klub.

gocseji

 

Iskolás és óvodás gyerekek műsora mellett a látogatók a gazdasszonyoktól megtanulhatnak néhány fortélyt, amelyeket nem árt tudni, ha savanyú káposztát szeretne eltenni valaki. De valódi tollfosztáson is részt vehet bárki, aki ellátogat a skanzenbe, és a munka közben az asszonyok történeteit, pletykáit, dalait és meséit is meghallgathatják. A Tarsoly Együttes Márton napi gyerekjátékokkal készül, de készíthetnek termésekből bábokat, valamint gyertyát is márthatnak. A nagyobbacska gyerekek sem unatkoznak majd: a Savaria Legio tagjai is elmennek a skanzenbe és harcászati bemutatót tartanak.

 

A borbarát kör bormustrával készül: megtudhatják tőlük, milyen főbb íz- és illatjegyei lehetnek a bornak, melyek az idei évjárat adottságai és mik segítenek a bor karakterének a meghatározásában. Szervezésükben még borfelismerési versenyre és újbor kóstolásra is sor kerül. Ifjabb Horváth Károly és tanítványai népzene bemutatót tartanak, a Szélrózsa Tánckör pedig színes tánccsokrát hozza magával. A közönség közelről megfigyelheti, hogyan dolgozik egy üvegműves, egy ólomöntő vagy egy kosárfonó. Akinek kedve van, még kukoricát is morzsolhat igazi lendkerekes Hofher dobozos morzsolón, és más régi mezőgazdasági gépeket is kipróbálhat.

 

Minden Márton nevű látogatót és 50 éves vendéget ingyenes belépőjeggyel várnak.

 

A részletes program ITT található.