folklór

Szakmai konferenciát tartanak a digitális népzeneoktatás jövőjéről

Október 4-én a Hagyományok Háza ad otthont a Folk_ME konferenciának, amely a digitális népzeneoktatás jövőjét járja körül. Az ingyenes rendezvényen bemutatkozik a nemzetközileg is elismert Folk Music Education (Folk_ME) online platform.

Vujicsics Tihamér, a reneszánsz szellem és a hobólélek

Ötven éve, 1975. augusztus 19-ről 20-ra virradóra vesztette életét Damaszkusz közelében, légi balesetben Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto és Drágszéli táncok, Makar Csudra, Kádár Kata, Csodafurulyás juhász.

A népi ékszerről és viseletről szól idén a Mesterségek Ünnepe

Csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 17. és 20. között a budai vár polgárvárosi részén Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválján, a Mesterségek Ünnepén.

A palócokat ünneplik Balassagyarmaton

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a Szent Anna-napi Palóc Búcsút, mely az évtizedek alatt folklórfesztivállal egészült ki; a július 24. és 27. között zajló négynapos programsorozat teljes körű, különleges alkalom a palóc identitás ünneplésére, ahol népzene, néptánc, kézművesség és vallási hagyományok találkoznak.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben

Június 8–9-én immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet. Az idei évben a szellemi kulturális örökségek, tájházi közösségek és helyi hagyományőrzők közös találkozója zajlik majd a múzeumban, így a két nap során lehetőség nyílik mindenki számára, hogy részletesen megismerkedhessen a sokszínű magyar kultúra változatos hagyományaival és a szokásokat őrző közösségekkel.

Felvonulással, nemzetközi néptáncversennyel és táncházzal ünnepli 30. jubileumát a Duna Karnevál

Látványos karneváli felvonulással, nemzetközi néptáncversennyel és táncházzal is ünnepli harmincadik évfordulóját a Duna Karnevál nemzetközi népművészeti fesztivál, amelyet június 6. és 14. között rendeznek meg Budapesten.

A VHK számára a rock and roll csak egy médium

Április 23-án Fellázadt a Semmibe Vett Öröklét! címmel egésznapos „összművészeti és létfilozófiai konferenciát” tartottak a PIM dísztermében.

Mikor került a locsolóversekbe a Ferrari, a Domestos, a traktor és az SMS?

Hányféle módon lehet locsolni? Kultúrtörténeti kalandozás és különös locsolóversek gyűjteménye.

Kísérteties népdalokban lüktet a törzsi gépdob

A Дeva néven alkotó Takács Dorina nemrég megjelent második nagylemeze, az Avar egy mindegyre sötétedő, de nagyszerűen hangzó világba invitál.

Ikonikus történetek a folklór és a divat kapcsolatáról

Tárlatvezetés várja a látogatókat a február 15-én a Hagyományok Háza Folk fashion – Divat a folklór című kiállításán, ahol mindenki megbizonyosodhat arról, milyen különleges, időtálló kapcsolat fűzi a divatot a magyar népművészethez. A tárlat bemutatja, hogyan inspirálta a népi kultúra formavilága és motívumkincse a 20. század elejétől napjainkig a divattervezők munkáját.

Fast fashion helyett Folk fashion

A folklór a magyar kultúra egyre divatosabb része – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a népművészet és a divat kapcsolatát bemutató, Folk fashion – Divat a folklór című időszaki kiállítás megnyitóján szerdán a budapesti Hagyományok Házában.

A népzene egyszerre része a magas- és a popkultúrának

Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával nemzetközi viszonylatban is egyedülálló Folk_ME (Music Education) projektjéről, idegen kultúrákról és tudatos utazásról beszélgettünk.

Újragondolt szegedi papucsért járt a díj

Szombaton hatodszorra ünnepelték a Szegedi Papucs Napját és második alkalommal adták át a Szegedi Papucsért díjat. A Szegedi Papucsért Alapítvány díját Sallay Tibor népi iparművész kapta, aki nemcsak hagyományos kézzel hímzett papucsaival vívja ki az elismeréseket, hanem újragondolt papucsai is nagy sikerrel szerepelnek a népi iparművészeti zsűriken és jutnak el a világ számos pontjára.

Szerelemébresztés női varázslással és férfimágiával

A Fitos Dezső Társulat Embertánc – A táncoló ember című előadása június 14-én új köntösben mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. A Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikővel beszélgettünk.

Milyen zene üvölt a román határon csempészáruval fennakadt zenészek kocsijából?

Bár címünk tűnhetne akár egy félresikerült találós kérdésnek is, a Fanfara Complexa épp erre keresi a választ nemrég megjelent, Pașaport Control című albumán. De mi közük van a daloknak az orvhalászathoz, és mitől lehet életveszélyes egy moldvai lagzi? Erről is mesélt nekünk a zenekar, miközben a népzenei hitelesség kérdéskörét is boncolgattuk.

„Táncra ítélem magamat” – fotókiállítás Foltin Jolán emlékére

A Fonóban Táncra ítélem magamat címmel, Korniss Péter, Eifert János, Kádár Kata és Rácz Gabriella fotóiból összeállított kiállítással emlékeznek Foltin Jolánra, a magyar néptánc emblematikus alkotójára, aki idén lenne nyolcvanéves.