A Budapest Swing című albumot tekinthetjük egyben úgy is, mint egy kívánságlistát. A CD, az elmúlt években sokat játszott repertoárból azokat a számokat tartalmazza, amelyek a közönség, illetve a zenekar kedvencei voltak.

Ami a lemez hanganyagát illeti, a ?nagyon? jelző minden kijelentés elé szinte oda kívánkozik: ... ismert, kellemes dallamok, ? attraktív hangszerelések, ... szwingel és mindezt ... kiváló zenész kollégákkal rögzítették.

 

A Jazz Steps Band már 14. éve tevékenykedik a hazai és nemzetközi koncertéletben. Fő törekvése a 20?-as, 30?-as és a 40?-es évek tradicionális, swing korszak jazz örökzöldjeinek felelevenítése, népszerűsítése. Azt a stílust, amely teljesen hiányzik a hazai zenei élet palettájáról a professzionális zenészek igényességével és egyéni íz hozzáadásával szólaltatja meg.

A zenekar tagjai valamennyien, jazz és klasszikus múlttal rendelkező, professzionális, fiatal muzsikusok. Az együttes klasszikus formában, szaxofon, trombita, harsona, gitár, nagybőgő és dob felállásban működik.

A zenekar eddig négy önálló CD-t jelentetett meg: közülük a 2003-as Fifty-Fifty című lemezen Louis Armstrong utolsó zenekarának magyar származású klarinétosa, a legendás Joe Murányi, a 2008-as Side by Side albumon pedig a New Orleans-i legendás trombitás Leroy Jones és a kitűnő jazz énekesnő Micheller Myrtill működött közre.

Az alapítás óta a zenekar két tradicionális-swing fesztiválnak is a házigazdája volt, számos hazai és külföldi sikeres fellépéssel szerzett magának hírnevet az ország szinte valamennyi jelentős fesztiválján, illetve Európa-szerte Ascona, Drezda, Berlin, Hamburg, Malmö, Koppenhága, Davos és Zakopane koncertpódiumain.

 

A zenekar tagjai:

Lázár István ? trombita, ének

Finok Zoltán ? szaxofon, klarinét

Kovács Tamás ? pozan, ének

Lázár Balázs ? gitár

Radics József ? bőgő

Borváth Zoltán ? dob