Nincs még egy olyan magyar szerző, akinek sajátos és varázslatos világa intelligens, kacagtató és mégis fájdalmasan szép humorral párosulna. Rejtő olyan klasszikusa a magyar szórakoztató regénynek, mint az angol Wodehouse, vagy akár az abszurd humorú Stephen Leacock. Rajtuk is túlmutat azonban hihetetlen fantáziájával és mély életbölcsességével, amit igen kalandos, de fájdalmasan rövid élete hitelesít. Generációk nőttek és még nőnek fel ma is rajta.
Rejtő szereplői alvilági figurák, akik előbb lőnek, aztán kérdeznek, de olyan kifinomultan beszélnek, mint megannyi angol lord. Elég, ha csak a regény halhatatlan kezdősorára gondolunk: ?Uram! A késemért jöttem!?. Mindez egy lerobbant, düledező, verekedésben széthullott kocsmában, az egyik verekedő szájából. Kevés olyan regényről tudunk, aminek első mondata szállóigévé, egyben a magyar kultúra szerves részévé vált.
És miért musical? Mert a közönség imádja a zenés darabokat, és azért, mert Rejtő világát, abszurditását, humorát és filozófiáját a zene segítségével tudjuk igazán közel vinni a publikumhoz.
