„Újra és újra elvarázsol mindnyájunkat a mozgókép, az örök csoda, amely minden technikai forradalmat túlélt a hangosfilm megjelenésétől kezdve a televízió berobbanásán át a mindent behálózó digitális jelenig. Nemrég ismét egy filmtörténeti pillanathoz érkeztünk, amikor 120 év magyar filmkincsét tettük elérhetővé az NFI online streamingszolgáltatásán, a FILMIO-n” – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megrendezi a magyar film napját április 30-án, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz bemutatójának 120. évfordulóján. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn.

A táncz
A magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmek több mint harmada ma is elveszettnek számít vagy kallódik.

A jubileumi év keretében az NFI elindítja a Nemzetközi Mozgóképes Hungarica Kutatási Programot a magyar, illetve magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatására, hozzáférhetővé tételére és lehetőség szerinti hazahozatalára.

„Az utolsó órákban járunk, hogy a filmtörténet első 120 éve alatt készült és a világban még kallódó magyar alkotásokat és mozgóképes értékeinket felfedezzük, megmentsük és elérhetővé tegyük a ma és az utókor számára” – mondta Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója.

Júliusban Nagylátószög címmel a Ludwig Múzeumban nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik, amely élményszerűen tárja fel a magyar film történetét a kezdetektől napjainkig.

A tárlat bemutatja a film születésének izgalmas időszakát, a gyártás- és mozitörténet korszakait, egyedülálló tárgyi emlékeit. Megemlékezik a nagy nemzetközi sikerekről, a külföldön alkotó világhírű művészekről és hatásukról a világ filmművészetére. A kiállítást gazdag kísérőprogram egészíti ki.

Lesznek vetítések a Ludwig Múzeumban, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, filmklubokban és szabadtéren országszerte.

A Nemzeti Filmintézet filmtörténeti weboldala, az Alapfilmek és az erre épülő Klassz oktatási és ifjúsági program sokrétű segédanyagokat kínál a filmek felhasználására az oktatásban.

2021-ben a filmek egy része ingyenesen megtekinthető lesz az iskolákban.

A Nemzeti Filmintézet a jubileumi év alkalmából 12 részes ismeretterjesztő filmsorozatot is készít A magyar film kalandos története címmel.

Az év során a Filmarchívum könyvtárának 120 különlegességét is megismerheti a közönség a Facebookon, majd ezekről bővebb cikkek készülnek a 120 éves a magyar film honlapjára.

A nyitóképen jelenet Sára Sándor 80 huszár című filmjéből.