A műgyűjtés világát általában titokzatosság lengi körül. Egyrészt a szubjektív szempont- és kapcsolatrendszer miatt, ami a gyűjteményeken keresztül kirajzolódik. Másrészt pedig a műkereskedelem izgalmai – árkalkulálás, licitharc vagy műtárgycserék – idéződnek meg. A szentendrei MűvészetMalom legújabb, Publikus Magánügyek című tárlata a 1990-es évek művészetét kifejezetten a magángyűjtemények anyagára támaszkodva mutatja be. A látogatók előtt most megnyílnak azon kollekciók kulisszái, melyek egyébkén csak szűk kör számára láthatóak.

A kiállított művek tehát egy nagyon izgalmas időszakban, a rendszerváltás utáni színes, bátor hangú, ?felforgató” évtizedben jöttek létre. A rendszerváltás utáni időszak a művészek számára azért volt különösen izgalmas, mert lehetővé vált a cenzúra nélküli, kísérletező, szabad alkotás. Egyre sokszínűbb technikákat használtak, átjárhatóság jött létre műfajok között, és az értelmezési kategóriák is jóval tágabbá váltak. Mindemellett megnyíltak azok a kereskedelmi galériák is, melyek új lendületet és terepet biztosítottak a kortárs műgyűjtés számára. Muladi Brigitta és Schneller János kurátorok több mint 30 gyűjtemény több száz alkotása közül válogatták ki azokat a darabokat, melyek leginkább tükrözik ennek a korszaknak a jellegzetes művészeti törekvéseit.

  Pinczehelyi Sándor: Cím nélkül (Coca), 1999.
Hunya Gábor Gyűjtemény

A rendszerváltás óta eltelt, közel 30 év megfelelő történelmi távlat, és immár lehetővé teszi a szakma számára a kutatását. Tehát a koncepciót egyfajta vitaindító gesztusnak is tekinthetjük, ami megindíthatja a ’90-es évek művészetének szisztematikus feldolgozását. Ezt alapozza meg a kiállítást lezáró idővonal, melyen a korszak fontos művészeti eseményeit és kiállítóhelyeit sorolták fel.

Bár a kiállítással nem született meg egy teljes korszakrajz, de megfelelően reprezentálja ezt a művészi szempontból is izgalmas időszakot. A kurátorok munkája egyúttal figyelemfelhívás is arra a jelentős munkára, amit a műgyűjtők végeztek akkoriban és végeznek napjainkban is annak érdekében, hogy a magyar művészet nemzetközi színtéren is méltó helyére kerüljön, hogy lehetővé váljon a kutatásuk, és hogy ezek a fantasztikus alkotások fennmaradjanak a jövő generációi számára is

Ezt a fontos tevékenységet mutatja az is, hogy számos olyan alkotás is szerepel itt, melyeket közgyűjteményi tárlatok alkalmával rendszeresen kölcsönöznek ezekből a magánkollekciókból. A tárlat kuriózuma továbbá az, hogy a köz- és magánygyűjtemények reprezentálása közötti reláció megfordult, így nem egészítették ki az anyagok közgyűjteményi művekkel.

Az akkori fiatal, pályakezdő művészek munkái sok esetben mára már beértek, elismertségre tettek szert, és igen keresetté váltak. Tehát az eltelt idő immár igazolja a gyűjtők egykori merészségét és választását.

A tárlat három tematikus részből áll. Az első egységben olyan médiumtudatos alkotások találhatók, amelyek a korszak jellegzetességeit, például a reklámplakátok vizuális világát értelmezték újjá. Itt látható Nagy Kriszta: Kortárs festőművész vagyok (1998) című műve, melyet óriásplakát formájában a Lövölde téren is bemutatott.

A második egység alkotásai a művész és a művészet új szerepeit és új témáit jeleníti meg ? a nemi szerepek és társadalmi jelenségek vagy a magaskultúra és a popkultúra párbeszéde kerül előtérbe. A festészet új útjait reprezentáló teremben a műfaj sokszínűségéből kaphatunk benyomásokat a mára már megkerülhetetlen alkotók – többek között Fehér László, Bullás József, Kósa János vagy Szűcs Attila -műveiből. A korszak neves alkotóinak portréi – Kupcsik Adrián megfogalmazásában – végigkísérnek minket a lépcsőfordulókban is.

A harmadik egység a továbbélő neoavantgárd és a posztmodern kapcsolatát mutatja be. Itt láthatóak Pinczehelyi Sándor képei és objektjei vagy Szentjóby Tamás: TMPU – az a Szabadság lelkének szobra című emblematikus műve. A Szentendréhez szorosan kötődő, Vajda Stúdiós alkotók – efZámbó István, feLugossy László, Földi Péter – műveiből álló blokk pedig kiemelt részt kapott a kiállításban.

A gyűjtők, művészek és a műalkotások között meghúzódó személyes történetek felvillantása hiányzik a bemutatóból. Pedig ezek a mozzanatok fűszereznék meg igazán és tennék egészen személyessé a látottakat. A falszövegek szaporítása helyett ezt az űrt a kiállítás köré szervezett tárlatvezetések alkalmával pótolják a szervezők. Az eseményeken kiállító művészek és maguk a gyűjtők osztják meg emlékeiket és történeteiket a ’90-es évek művészetéről. Ezeken a programokon lesznek még inkább tetten érhetőek azok a magánügyek, melyek most publikussá váltak, és akár a látogatók műgyűjtésre irányuló kedvét is ösztönözhetik.

A kiállítás 2019. május 12-ig tekinthető meg a szentendrei MűvészetMalom kiállítótereiben.

Nyitókép: Nagy Kriszta: Kortárs festőművész vagyok (1998)