Quimby: Az odakent hangok itt nem élnek meg

Popkult

Az idén már fennállásának 33. évét taposó Quimby zenekar tagjai pályafutásuk egyik legnagyobb vállalására készülnek: nagyzenekari megszólalással adják elő dalaikat március 9-én az MVM Dome színpadán. Az Óbudai Danubia Zenekarral közös próbájukon járt forgatócsoportunk, ahol kiderült, hogyan látják egymást a sokat látott rockzenészek és a gyakorlott klasszikus zenészek.

„Nagyon fontos az, hogy ők mit szeretnének hallani, és hogy mi komolyzenészekként mit tudunk ahhoz hozzátenni. Általában a kérdéses részeket közösen megvizsgáljuk, kísérletezünk a felmerülő megoldásokkal. Aztán sok próbálás után együtt sikerül megfejteni az adott dalt” – mesélte a próbateremben Balassa Krisztián, a Danubia Zenekar karmestere.

Egy ilyen nagyszabású koncertet, melyen két, első hallásra nagyon különböző zenei világ találkozik, igencsak hosszú, minden zenekari tag kreativitását megmozgató próbafolyamat előz meg. A Quimby zenészeinek elmondása szerint az egyik legnagyobb kihívás, hogy a rockzene színpadi energiáit hogyan mozgósítsák úgy, hogy közben a nagyzenekar játéka is érvényesüljön.

„Elég régóta zenélünk együtt, de most meg kell tanulnunk alázattal játszani, kicsit visszavenni az arcunkból. Le kell mennünk minimálba annak érdekében, hogy a szimfonikus zenekar is jól hallatszódjon – és ez bizony egy hosszú folyamat” – mesélte Mikuli Ferenc, a Quimby basszusgitárosa.

De mi is vezetett a nem mindennapi fúzió létrejöttéhez, és hogyan alkalmazkodnak a rendhagyó körülményekhez a zenekar frontemberei, Kiss Tibi és Varga Livius? Ezekről is szó esik videónkban! 

Jegyek még kaphatók itt.

Készítette: Mencseli Dóra, Kojnok Dávid, Szabó Csaba

Borítókép: Hegyi Júlia Lili / Kultúra.hu