Nagyon találó a bécsi kiállítás címe: Unexpected, vagyis váratlan, a látogatót ugyanis számos meglepetés vagy rácsodálkozás éri e kiállításon, ahol nyolcvan művön keresztül friss pillantást vethetünk a gauguini életműre, és kevésbé ismert aspektusaihoz is közelebb kerülhetünk. A tárlat érzékenyen mutat rá, hogy Gauguin művészete sokszínűségében, magas szintű absztrakciójában és varázslatos színvilágában úttörő volt az őt követő generációk számára, sőt, ma is inspiráló és lenyűgöző.
A balra nyíló első teremben Gauguin indulása tárul elénk: főként tájképek tekinthetők meg itt, amelyek Camille Corot és a barbizoni iskola hatását tükrözik. A művész Pissarro révén fejlesztette tájképfestői készségeit, Degas alakította figuráit, Cézanne strukturális festészete pedig a formanyelvére hatott. Azt látjuk ezeken az alkotásokon, hogy Gauguin stílusa tömörebb és sűrűbb, merevebb, mint kortársaié, képeit sok réteg, apró, függőleges ecsetvonások jellemzik, és bár idilliek a kompozíciók, hiányzik belőlük az a fajta könnyedség, légiesség és tünékenység, amely például Monet sajátja. Azonban már ezeken a képeken is egészen elképesztő árnyalatokat találunk: égő vöröseket, lilákat, jeges szürkéket, amelyeket aztán még vadabb és szokatlanabb kolorizmus követ.
A következő terem az 1888 és 1891 közötti időszakot mutatja be. Gauguin 1887-es karibi utazásától kereste a civilizációból való kiszakadás és a természethez való visszatérés lehetőségeit. 1888 tavaszán Bretagne-ban találta meg azt a vad és egyszerű életet, amely festményein a néma tónusokban, a sötét színekben, valamint az intenzív és erőteljes formavilágban köszön vissza. Gauguin ekkor hagyta el a természet utáni ábrázolást, hangulatokat, archetípusokat, képzeletbeli világokat kezdett festeni, szakított az impresszionizmus dinamizmusával és a részletgazdagsággal, képeit immár színblokkokból építette fel. A Szénakazlak Bretagne-ban című képén már a dekorativitásra törekvés is tetten érhető, a természeti részletek ornamentikussá válnak, a figurák pedig organikus részei a környezetnek. Az Ősz Bretagne-ban című festményen pedig ott vannak azok a színek, narancsok, lilák, amelyek egészen elképesztővé teszik az œuvre-t.
Ebben az időben kezdte el a művész a Suite Volpini című sorozatot is, amely szintén látható a második teremben: a rikító sárga papírra nyomott cinkográfiák egyszerűsítettek, itt már megjelenik Gauguin igénye az absztrakcióra.
Hatalmas sárga falon függ itt három olyan festmény, amely a Tahitiban töltött első időszakot idézi. Gauguin vágya az volt, hogy egy szelídítetlen világot jelenítsen meg, misztériumot és egzotikumot. Ekkor jelennek meg erősen dekoratív, absztrakt kompozíciói, amelyeket színblokkok uralnak, miközben visszanyúl a klasszikus tájképfestői hagyományokhoz, valamint a klasszikus női akt megjelenítéséhez. Egészen lenyűgöző e képek festői gazdagsága, a kolorizmus, a szokatlan képkivágások. Mi már azt is látjuk, hogy Gauguin eurocentrikus tekintettel közelít az idegen kultúrákhoz, idealizálja és sztereotipizálja a női alakokat, az egzotikum megjelenítését pedig a kisajátítás jellemzi.
Ez persze nem kisebbíti a művész festői nagyságát. A következő teremben például kompozíciós bravúrjain eshetünk ámulatba. A Noa noa című sorozat Tahiti mitikus és titokzatos képi világába csábít, az ismeretlenbe, ahol mindenféle sötét istenek és bálványok uralkodnak. Ezek a fametszetek durvák, vadak, a színhasználat drámaivá teszi őket, miközben erőteljes teatralitásukat is érzékeljük.
Az ezt követő tér a második tahiti utazásról mesélve a Hiva Oa szigeten készült kompozíciókból válogat. Az ekkor festett képek az ember földi paradicsomát ünneplik, valamint a természettel harmóniában élő nőt láttatják. Rendkívüli színgazdagság jellemzi e műveket, rózsaszín, piros és lila tónusok uralják a látványt. Korábban megörökített figuráihoz Gauguin vissza-visszatért, más narratívákba illesztve helyezte őket vászonra. Ekkor készült el a Suite Vollard című sorozattal is: istenek és vallási szimbólumok tűnnek fel e műveken, a képek a keresztény, polinéz, buddhista és meghatározatlan törzsi vallások izgalmas fúzióját adják.
A kiállításnak az is különlegességet kölcsönöz, hogy a bemutatott művek jelentős nemzetközi múzeumokból és fontos magángyűjteményekből érkeztek, s nagy részüket még nem láthattuk Európában.
