- A múzeum a legkomplikáltabb kulturális intézmény. Egyszerre kell a hagyományos és modern feladatoknak eleget tenni, a múlt értékeit gyűjteni, tudományos módszerekkel megőrizni és a jelenkor közönségéhez szólni. Az utóbbi években itthon is megváltoztak a múzeum működtetésének módszerei. Ön szerint megváltozott-e a múzeum funkciója?
- A múzeum alapfunkciója nem változott, gyűjteni kell a kulturális javakat, őrizni, bemutatni, feldolgozni, majd kiállításokon a közönség elé tárni illetve publikálni. Valóban van egy új tendencia, amelynek az a célja, hogy a múzeumokat vonzóvá tegye a közönség számára. Divatos szóval élve interaktívvá teszik a kiállításokat. A közönség kérdéseket tehet fel, amire választ is kap. Ez jó dolog és valóban közönségbarát hozzáállás, de van egy hátulütője is, mégpedig az, hogy ezek az információk felszínesek, s nem pótolják azt a tudásanyagot, amit csak szorgalmas olvasással lehet elsajátítani. Magyarországon a vidéki múzeumokban még nem kristályosodott ki az a munkamegosztás pontosan, hogy kinek is a feladata ezt az alapvetően népművelői munkát ellátni. Mert egy muzeológusnak nem könnyű a kutatási témájába vágó műtárgyat például 500 karakterben jellemeznie, a népművelő viszont nem érzi a szakmai súlypontokat. Országos tendencia, hogy a múzeumokat az információszerzés helyeivé kell tenni, s egyben nagyobb súlyt kell fektetni az iskolák bevonására - a pályázatok is ezt az irányt támogatják - ám valljuk be, ez a gyakorlat egyelőre még nem muzeológus-barát.
- Talán könnyebben eleget lehet tenni az interaktivitásnak a régészetben, néprajzban vagy a történeti kiállításokban a szakágak történetmesélő jellegénél fogva. Az elmúlt fél évben Amerikában kutatva milyen példákat látott a képzőművészeti kiállításokban?
- Indianapolisban az Eiteljorg Indián Művészet és Western Múzeumban egy időszakos Andy Warhol kiállítás volt éppen, a művész indián témájú nyomataiból, teljesen hagyományos rendezésben. A falakon egymás mellett sorakoztak Warhol szitanyomatai, és a kiállítótérben néhány, Warhol saját gyűjteményéből származó indián néprajzi tárgyat helyeztek el. Ugyanitt láttam egy Roy Lichtenstein kiállítást is, amit a művész hopi indián kerámiák motívumaiból komponált műveiből rendeztek, itt is csupán egy-két eredeti kerámia alkotta a kiegészítő dekorációt. Úgy tűnik, a képzőművészet a műfaji sajátosságok okán mentesül az interaktív megoldásoktól, legalábbis Amerikában. Ugyanakkor Washingtonban a Természettudományi Múzeumban magam is tapasztaltam az interaktív gyakorlatot.
- Kissé dagályosan fogalmazva, a múzeum híd múlt és jövő között. Ön milyen arányban kívánja ápolni a hagyományokat és követni a jelent?
- Aki múzeumban dolgozik, annak előbb-utóbb hagyománytisztelő emberré kell válnia. Az előttünk járók munkája tiszteletet érdemel. Hódmezővásárhely talán az országban egyetlenként a neolitikumtól napjainkig folyamatos kerámia leletanyaggal rendelkezik, és hasonlóan gazdag a paraszti kultúra hagyományainak emlékanyaga is. Nem csak tárgyak, hímzések, bútorok maradtak ránk, hanem az életforma pontos dokumentációja is, köszönhetően Plohn József fényképésznek, aki 1900 és 1914 között több, mint 3000 felvételt készített a Vásárhely környéki tanyavilág életéről. A 30-as években az itt élő Tornyai és művésztársai is felfedezték a népművészetet, s aktív részük volt a majolikagyár megalapításában. Az 50-es évektől a városban, vagy a közeli Mártélyon dolgozó festők, első sorban Szalay Ferenc, Kajári Gyula és Fejér Csaba munkásságukkal megteremtik az úgynevezett vásárhelyi iskolát, amely időközben hagyománnyá érlelődött. Ilyen múltja kevés városnak van Magyarországon, ezért erre kell alapozni a kortárs művészettel kapcsolatos szakmai koncepciót is. Fontos lenne visszaszerezni azt a képzőművészeti presztízst, amit a vásárhelyi festészet a 60-as években betöltött. Tovább kell erősíteni az utóbbi évek eredményeit, a festészeti-, kerámia- és fotó szimpozion működését. A cél: regionális művészeti központtá válni, s ezt sem a nulláról kezdenénk, hiszen jól működnek a francia és a határon túli művészeti kapcsolatok.
- Lehet-e azt mondani, hogy az alföldi festészet nyelve nem igazán korszerű ma már?
- Az alföldi festészet fogalmával kapcsolatban sok sztereotípia él bennünk. Ki számít ma alföldinek? Az, aki ott él, vagy az, aki valaha alföldi témájú képet festett? Az utóbbiak között találunk olyat, aki valóban nem élvonalbeli. De az évtizedek óta itt élő Kéri Lászlóról például elmondhatjuk, hogy jelentős helyet foglal el a kortárs magyar festészetben, mert csak bizonyos képeinek tematikája alföldi, az általa használt festői nyelv szinkronban van az európai kortárs kifejezési módokkal.
- A szegedi Móra Ferenc Múzeumban töltött nyolc év alatt tudományos munkája került előtérbe. Milyen konkrét tervekkel kezdi vásárhelyi működését?
- Ismerős a terep, az intézmény felépítése, hiszen tizennégy évig dolgoztam Vásárhelyen, s ebből hetet múzeumigazgatóként. Annyiban változott a helyzet azóta, hogy a múzeum január 1-től kivált a megyei múzeumszervezetből, s a vásárhelyi önkormányzat fenntartásába került önálló költségvetési intézményként. Ez egy teljesen új szituáció mindkét félnek, ezzel kapcsolatban tapasztalatokat szeretnék gyűjteni, megkeresni más városi fenntartású múzeumokat az országban. Ami a programokat illeti, idén még kötött a táncrend, hiszen az ez évi kiállítási terv már életbe lépett és ezen nem is kívánok változtatni. A saját elképzeléseimet a jövő évtől fogom megvalósítani. Szeretném a kortárs magyar képzőművészet legjobbjait Vásárhelyre csábítani, ennek a munkának az előkészítését fogom többek között elkezdeni.
- Már nem egy nehézkes, mamut intézmény munkatársa, akit egyeztetések sokasága köt, hanem önálló, döntéshelyzetben lévő igazgató. Van-e olyan régi, dédelgetett álma, amit most végre megvalósíthat?
- Szeretnék egyszer egy észak-amerikai indián művészeti kiállítást rendezni. Talán nem is olyan lehetetlen, mint amilyennek hangzik, mert a bécsi Néprajzi Múzeum igazgatója - akivel évtizedek óta szakmai kapcsolatban állok - már fölajánlotta ehhez a segítségét.
- Magyarországon, de feltehetően Európában is ritkaság számba menő az Ön tudományos területe, az indián kultúra és művészet kutatása. Az ott szerzett tapasztalatait hogyan tudja kamatoztatni magyar művészettörténészként?
- Az a tény, hogy amerikai indián művészettel foglalkozom, jelentősen befolyásolja a gondolkodásmódomat. Antropológiai szemlélettel közelítek a kortárs művészethez is. Számomra az az igazán izgalmas műalkotás, amelyik a mögöttes tartalmakat is közvetíteni tudja, s az üzenete túlmutat önmagán. Van erre a magyar művészetben is példa. A Somogyból származó Németh József festményei az első ránézésre realistának tűnnek, de alaposabb elemzéssel föltárhatók a kompozícióban rejlő népművészeti gyökerek, a somogyi pásztorfaragások motívumvilága és kompozíciós rendje. A hagyományt - nem direkten - meg lehet találni a mai művekben is, és ennek semmi köze a stílushoz! Ez a fajta művészet a hiteles számomra.
