Rászoruló irodalmárok számára nyújt szociális támogatást a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE); a pályázók egyszeri, legfeljebb bruttó százezer forint összegű hozzájárulást igényelhetnek március 7-ig.

Az elsődlegesen a könyvtári haszonkölcsönzések után járó jogdíjak kifizetésével foglalkozó jogvédő és jogkezelő szervezet egyszeri támogatása súlyos vagy tartósan fennálló egészségügyi és/vagy anyagi probléma, rendkívüli élethelyzet esetén igényelhető.

A szervezet tagjai – szerzők, fordítók, szerkesztők és ezek jogutódjai – számára a pályázat keretében mintegy 3,5 millió forint támogatás szétosztására van lehetőség.

A beérkezett kérelmekről és a támogatás mértékéről az elnökség szociális bizottsága dönt a beérkezési határidő után 15 napon belül. Az összeget a döntést követően 30 napon belül juttatja el a szervezet a pályázóknak banki utalással.

A szociális bizottság indokolt esetben az igényelt összegtől eltérő támogatást is megítélhet, a mérlegelés elsődleges kritériuma a rászorultság mértéke. A rendelkezésre álló források szűkössége miatt előfordulhat, hogy nem minden pályázó részesül támogatásban vagy csak kisebb összegben, mint amit igényelt.

A kérelmeket kizárólag ezen a linken lehet benyújtani. További részletek megtalálhatók a MISZJE honlapján.

Fotó: Shutterstock/Rawpixel.com