 |
? Bár köztudott, hogy a Haas Galéria 20. századi magyar festészettel foglalkozik, azért ez a meghatározás talán tovább is finomítható.
? A galéria profilja elsősorban az én gyűjtési koncepcióm szerint alakult ki. Így főleg a század első felében és az 50-es években készült munkák adták és adják a kínálat nagyját. Előszeretettel foglalkoztam a kezdetektől úgynevezett modern kismesterekkel, akiknek egy részéről az utóbbi pár évben bebizonyosodott, hogy nem is olyan kismesterek. De a Haas Galéria alapításakor ők még nem voltak olyan felkapottak, ezért kedvezőbb áron lehetett hozzájutni a munkáikhoz. Az általam választott művészek ugyanakkor mindig egyéniségek voltak, vagy legalábbis igyekeztem olyan műveket választani tőlük, amikből tükröződik az egyéniségük. Vásárlásaimnál az aláírás sosem volt annyira meghatározó, mint maga az alkotás.
? Minek köszönhető a Merítés a KUT-ból sorozatuk több mint tízéves története? Egyáltalán, miben látja a Képzőművészek Új Társasága csoportosulásának jelentőségét?
? Az ő jelentőségük elsősorban abban testesül meg, hogy akkor tudtak valami újjal előállni ? a 20-as és a 40-es évek között még fiatal festők ?, amikor egy apály állt be a művészetben, és az első avantgárd hullám már lezajlott. Egységes stílus nem köti össze a KUT művészeit, mégis hozzáállásukban és elhivatottságukban teljesen egységes csoportot alkottak. Bár a KUT többségét nagyjából hasonló korú fiatalok alkották, azért több idősebb festő is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ez szintén mutatja, hogy abban a korban ez a szerveződés milyen újszerű és fontos szereppel bírt. Mivel több, a csoporthoz tartozó művész 1926-tól kezdett berlini vagy párizsi emigrációjából visszamerészkedni, ezért talán a KUT-művészek között voltak először olyanok, akik első kézből hozták haza a német expresszionizmus és a párizsi iskola újításait. Ezek sarkalltak engem arra, hogy egy kiállítás-sorozatot szenteljek nekik. A Merítés a KUT-ből sorozat 1998-ban kezdődött, Bene Géza festőművész munkáit mutattuk be, aki egyébként az egyik legmeghatározóbb tagja volt ennek a körnek. A széria folytatódott is minden évben, eleinte két művész munkáit állítottuk ki, az utóbbi években pedig már csak évi egyet. Kivételt képeznek a jubiláris tárlatok, mint például mikor a KUT-sorozat tizedik alkalmát ünnepeltük, ahol tizenkét művész szerepelt együtt, vagy a tavalyi felhozatal, ahol tizennyolc KUT-os festőművésznő munkáit lehetett megtekinteni ? a tizenötödik kiállításon.
 |
? Mi alapján alakította a KUT-művészek listáját?
? Nem elsősorban én határozom meg a listát, hanem néhány művészettörténész, aki már régóta részt vesz a kiállítás-sorozattal kapcsolatos munkában. A munka oroszlánrészét Kopócsy Anna művészettörténész vállalta, és Zsákovits Ferenc is sokat segített és segít. Nekik köszönhetjük a jubiláris kiállítást is, ahol nagy szükség volt a szelekcióra, hiszen tizennyolc művész tárlatánál, egy művészre maximum két-három kép juthat. Különösen nagy feladat volt, hogy pont azt a két-három munkát találjuk meg mindenkitől, ami kvalitásában, korában és stílusában is illik a koncepcióba. Mivel rengeteg képet kellett kölcsönkérni magán- és közgyűjteményekből, a kutatómunka mellé rengeteg szervezés társult. A források felkutatásában is segítenek a művészettörténészek, de azért körbekérdezem a magángyűjtőket, hátha tudnak a kiállítás profiljába vágó műről. Ezen felül, mindig közzéteszünk a szakmában egy felhívást, amelyben további alkotások felderítését várjuk. Igazság szerint, mostanában egyre gyakrabban kérünk közgyűjteményekből is kölcsön, noha a tárlataink anyagát elsősorban magángyűjtők képeiből szeretjük összeállítani. De ez sajnos kivitelezhetetlen az olyan művészeknél, akik kevésbé ismertek. Ők ugyanis nem tudtak olyan sokat eladásra festeni, hogy a kvalitásos munkáik magángyűjteményekben szóródjanak szét. Jellemzően egyben tartották az alkotásaikat, így a hagyatékok leginkább közgyűjteményekbe kerültek. Szerencsére ez a procedúra egyre egyszerűbb, hiszen a közgyűjteményekben dolgozók tudják, a képeknek is fontos, hogy bemutassák. Több tárlatunk létre sem jöhetett volna, ha nem ennyire együttműködőek a kollégák. Erre jó példa a Dési Huber István tárlat, ahol a Szombathelyi Képtár segítsége nélkül nem mentünk volna semmire, vagy a nemrégiben rendezett Szin György kiállítás, amelynél a Nemzeti Galériának és a Képzőművészeti Egyetemnek tartozunk köszönettel.
? Elképzelhetőnek tartja, hogy a Nyolcak után a KUT jelentőségét újra felfedezi a szakma, és így a nagyközönség is jobban megismerheti őket?
? Erről már többször beszélgettem kollégáimmal, és úgy gondoljuk, ha egyszer összejönne egy nagy kiállítás a Nemzeti Galériában, akkor világszínvonalú válogatást lehetne összeállítani. Olyan különleges, érdekes és merész megfogalmazású képekből állhatna az anyag, ami a Nyolcak tárlathoz hasonlóan szintén nemzetközi jelentőséggel bírna. Gondolom ezt azért is, mert a KUT művészei közül többen a Nyolcak tagjaihoz hasonló nemzetközi irányokat, hatásokat próbáltak itthon meggyökereztetni ? igen magas színvonalon. A II. világháború óta először kerülhetnének olyan reflektorfénybe a KUT művészei, amit már régen megérdemeltek volna.
