Mikor a szövegközpontú, zeneileg elsősorban az egy szál akusztikus gitárra szorítkozó kétszemélyes formációkról vagy alkotói együttműködésekről van szó, legtöbbünknek ugyanaz juthat eszébe: a Cseh–Bereményi-szerzőpáros. Hogy ebben a műfajban megadatott az, hogy ilyen volumenű, a hazai zenei életen évtizedekre mély nyomot hagyó dalok születtek, az a hasonló kiindulóponttal rendelkező, feltörekvő előadók számára biztos alapot ad, de az első pillanattól kihívás elé is állítja őket.
A könnyebbség egyértelmű: Cseh Tamás és Bereményi Géza – és ne feledkezzünk meg Másik Jánosról és Csengey Dénesről sem – amellett, hogy nagyszerű szerzői példákként, inspirációforrásokként állnak, széles körű igényt is teremtettek a történetmesélő énekes-dalszerzői alkotásokra. Nyomukban azonban mégsem bukkant fel egy következő nagy dalszerző-generáció – és valószínűleg azért sem, mert egy ilyen alapvető fontosságú és jobbára magában álló hagyatékot elsőre lehetetlennek tűnik meghaladni vagy egyáltalán felnőni hozzá.
Regős Mátyás író, költő és Vértesi Ferenc gitáros duója hiánypótló a magyar könnyűzenében, ám nem pusztán azért, mert ehhez a sok helyen hivatkozott „énekes-dalszerzői hagyományhoz” csatlakozik. Hanem azért is, mert nem megbirkózni kívánnak a nagy elődökkel – inkább átkarolják őket, és párbeszédre hívják szerzeményeikben az előttük álló klasszikusokat.
A Regős–Vértesi-páros dalai egyszerre organikus folytatását adják a nagy dalszerző-generáció hagyatékának, miközben már most olyan határozott szerzői hanggal bírnak, amely a maguktól értetődő stílus- és hangszerelésbeli párhuzamok mellett is egyértelműen megkülönböztethetővé teszi őket az előképektől.
E két vonást összeadva a végeredmény az, hogy sok pályatársuktól eltérően dalaikban a magyar énekes-dalszerzői stíluson nem hatalmasodnak el a nyugatról idekapcsolható folk, country, bluegrass, gospel vagy épp blues zsánerelemei. Természetesen ezek a hatások is hallhatók, szerzeményeik viszont a hagyomány megújításával együtt mindig következetesen megmaradnak mélyen magyarnak, a jelző legkevésbé patetikus, de legőszintébb értelmében. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt nagyon jól szemlélteti a formáció most megjelenő lemeze.
A kiforrottság persze nem előzmény nélküli. Regős Mátyásnak, a kéttagú zenekar dalszerző-énekesének összesen három önálló kötete jelent meg eddig (Patyik Fedon élete, Tiki és a Lóri és a kihalt állatok), 2022-ben pedig Gérecz Attila-díjjal tüntették ki. Vértesi Ferenc gitáros – és a duóban énekes is – a kortárs könnyűzenei színtér egyik legizgalmasabb új hullámos folkzenekarában, a Mordáiban és a funk-punk Gilisztában játszik, de mások mellett feltűnik a pszichedelikus-kísérleti jazzformációban, a hari_dramában is.
A két fiatal alkotó összhangja régi barátságukon alapszik, mint korábbi interjúnkból kiderült, „a futball, a bérmálkozás, Jack Kerouac Úton című regénye meg persze az Erzsébet téri ivászatok, a közös éneklések és gitározások” hozták össze őket. Az első dalok Regős Mátyás elmondása szerint úgy születtek, hogy „Feri látomásos naplóbejegyzéseiből írtam szabályos formában verseket, ő pedig a szövegeimből dalokat, amiket elő is adtunk”.
Az ő összjátékuk és a dalszerző elődök közötti hasonlóságokra reflektálva később összeállítottak egy Cseh–Bereményi-estet, mellyel aztán megjárták a Művészetek Völgyét, de felléptek az A38-on is. Első saját műsoruk Regős verseskötetének címszereplője, Patyik Fedon alakja köré írt dalokból állt össze. Debütáló nagylemezük, a Fedon-dalok ezt a műsort adja közre.
Az összesen húsz tételből álló album az énekelt versek és klasszikus dalformák között egyensúlyoz, átvezető darabokként pedig zenei aláfestéssel megtámogatott verselőadások is helyet kaptak rajta. A Fedon-dalok összetett hangulatának vezérfonalai az időtlen nosztalgia és a nagyvárosi melankólia, ugyanakkor minden dalzárlatban ott rezonál az egyszerű derű.
Regős Mátyás szövegeinek változatos regisztereihez – gyermeki játékosság és ironikus humor, hétköznapi életképek és hirtelen mélyülő filozofikus sorok, néhol groteszket közelítő témák és furcsa sorstörténetek – Vértesi mesterien választotta meg a gitárjáték hangsúlyos elemeit. (A lemezen egyébként két olyan dal akad, amely nem Regős szövegén alapul: a Biztató a szerelemhez eredetileg Novák János Ady-feldolgozása és az Eperfa, amely Domonkos Domi István szerzeménye.)
A szerzőpáros virtuózan kísérletezik a stílusokkal, gyakoriak a sanzonszerű formák, és fontosak a jazz- és klasszikusgitár-fogások. De belefuthatunk akár – a szövegek hangvételéhez természetesen illeszkedő – pattogó countryba vagy épp bluesba is. Különösen jól illik ebbe a környezetbe a nagybőgő (Barakonyi Brúnó), a harmonika (Bitó János) és a szaxofon (Sikó Alpár), sőt a hangképben néhol felbukkan Vértesi harsonája is.
Kiforrott szerzői hangú, dramaturgiailag is jól építkező, magabiztos debütálás ez a Regős–Vértesi-párostól, akikben minden potenciál megvan arra, hogy újra felrázzák és megreformálják a szövegcentrikus magyar dalszerzést. A Fedon-dalok élőben május 2-án mutatkozik be a Kettőspont Színházban, ahol az albumon hallható hangszerelésben hangzanak el a szerzemények. Jegyek itt.
Fotó: Kurucz Árpád
