A San Diegó-i Állami Egyetemnek a nők televíziós és filmes munkáit és helyzetét elemző központja végezte. Eredményeik szerint tavaly a száz legnagyobb bevételű film rendezőinek 16 százaléka volt nő, az arány még sosem volt ilyen magas. Egy évvel korábban 12, 2018-ban pedig csak 4 százalék volt a női rendezők aránya, ami a tudósok szerint azt jelzi, a stúdiókra gyakorolt, a női filmesek támogatását követelő nyomás talán kézzel fogható eredményeket hoz.

Az otthon nézett filmek rendezői, forgatókönyvírói, producerei, vágói és operatőrei 19 százaléka volt nő, ami valamivel kevesebb, mint a legnagyobb bevételű filmekben mért 21 százalék. Az otthon nézett filmeknek kevesebb mint 10 százalékát rendezte nő, a legnagyobb bevételű mozikét 16. A vágók 18, a forgatókönyvírók 12, az operatőrök 3 százaléka volt nő, az utóbbiaké egy százalékponttal emelkedett, a forgatókönyvíróké azonban nyolc, a vágóké öt százalékponttal csökkent.

Noha az előrelépés jelentős volt, a legfontosabb filmek 67 százalékában a színfalak mögötti legfontosabb pozíciókban 0-4 nőt, míg ugyanezen filmek több mint 70 százalékában tíz, vagy ennél is több férfit alkalmaztak rendezőként, forgatókönyvíróként és más fontos munkakörben.