Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén.

Az imdb.com nemzetközi filmes adatbázis szerint 2016-ban csupán ennek fele, 2011-ben pedig negyede született. A BBC hírportáljának cikke szerint ez jórészt annak köszönhető, hogy a tévécsatornák és steraming szolgáltatók rájöttek: a karácsonyi produkciók sok nézőt ültetnek a készülékek elé.

A karácsonyi filmek mindig is népszerűek voltak, a Reszkessetek, betörők, az Igazából szerelem és Az élet csodaszép című klasszikusokat nem tudja megunni a közönség az ünnepek közeledtével.

A 2021-es rekord
magyarázatához azonban az is hozzátartozik, hogy 2009-ben a Hallmark amerikai
kábeltévécsatorna úgy döntött, hogy karácsonyra külön programot indít nézőinek.
Az első karácsonyi visszaszámlálás alatt négy saját gyártású produkciót
mutattak be, melyek rekordszámú nézőt vonzottak. Idén a visszaszámlálás még
korábban, már október 22-én elkezdődött, és 42 új karácsonyi filmet tartalmaz.

A rivális Lifetime
tévécsatorna is felvette a kesztyűt, és ebben az évben már 35 saját karácsonyi
produkciót ajánl kínálatában a nézőknek.

A streaming szolgáltatók szintén komolyan veszik a kihívást: a Netflix tucatnyi saját filmet kínál karácsonyi választékában olyan sztárokkal, mint John Cleese, Kelsey Grammar és Brooke Shields.

Az imdb.com adatbázis csak a címükben a „karácsony” szót tartalmazó produkciókat számolta össze, de a karácsonyról szóló filmek ennél sokkal szélesebb mezőnyt takarnak. Az idei szezonban látható Keira Knightley főszereplésével a Silent Night című fekete komédia vagy a Boxing Day című film is, a produkciót jegyző író-rendező-színész Aml Ameen romantikus vígjátéka.

A nyitóképen jelenet a Silent Night (Csendes éj) című filmből.