Stephen King művének főhőse a jelentéktelen külsejű, gátlásos Carrie White, aki nap mint nap szenved iskolatársai otromba vicceitől. Sajnos otthon sem várja nyugalom és megértés: bigottan vallásos anyja nem vesz tudomást lánya problémáiról, és még azzal sem foglalkozik, hogy felvilágosítsa őt arról, miképpen változik egy nő teste az idő előrehaladtával. Így nem csoda, hogy Carrie szinte összeomlik, amikor az iskolai zuhanyzóban szembesül az első menstruációját kísérő jelenségekkel. A többiek emiatt is kigúnyolják, a tanárnő azonban megvédi, és megbünteti a főkolomposokat. Egyikük, Sue Snell már megbánta a tettét, a jóvátétel reményében pedig ráveszi a barátját, Tommyt, hogy legyen Carrie partnere az iskolai bálon. Ám Chris, a másik lány nem hagyja annyiban a dolgot: a barátjával gonosz tervet szőnek Carrie ellen. Azzal azonban nem számolnak, hogy Carrie-nek különleges, emberfeletti képességei vannak. A bál estéjén végül ? nem meglepő módon ? elszabadul a pokol.
Épp ez a történet elevenedik meg Brian De Palma 1976-os, Carrie című filmjében, mely nemcsak jól sikerült adaptáció, de kiváló horror is.
Itt álljunk meg egy pillanatra: vizsgáljuk meg kicsit a műfajt, melynek darabjai félelem- és borzalomérzetet kívánnak kelteni a nézőben. ?A horror társadalmi szerepét illetően megoszlanak a vélemények. Sokak szerint agressziót vált ki a közönségből. Mások viszont úgy vélik, a borzalommozik ? azzal, hogy felszabadítják a néző elfojtott érzelmeit, és eszközöket kínálnak a rejtett, legátolt vágyak kiélésére ? kifejezetten oldják a közönség szorongásait.? A horrorfilmek hősei sokszor két világ határán egyensúlyozó, átmeneti lények: ?Frankenstein szörnye emberi tulajdonságokkal rendelkező gép, a vérfarkas félig állat, félig ember, a zombi és a vámpír élőhalott?. Ha csak a főhősöket tekintjük, akkor megállapíthatjuk: a borzongást keltő filmek azért lehetnek annyira népszerűek, ?mert hőseik sorsa a modern kor emberének alapvető határhelyzet-élményét jeleníti meg?. A népszerűség azonban a filmes eszközöknek is köszönhető: a horror fontos hatáseleme ugyanis a suspense (Hatásos dramaturgiai fogás a néző figyelmének fenntartására, érzelmei irányítására. A filmkészítő ilyenkor teljességgel bevonja nézőjét valamely kétséges kimenetelű cselekménysor menetébe, precízen beavatja valamely veszély kiépülésének részleteibe, például a főhős ellen készülő merénylet eseményeibe, miközben a szereplő nincs e tudás birtokában ? a szerk.) és a sokkeffektus (lényege, hogy egy hosszú jelenet egyre fokozódó feszültségét váratlanul valami jelentéktelen esemény szakítja meg ? a szerk.), melyek igencsak meg tudják ragadni a nézőt.
A (jó) horrorfilmek tehát elsősorban félelmet keltenek, mégsem ez a legnagyobb erényük: bemutatják a társadalom, illetve a benne élő egyének félelmeit, problémáit és ? jó esetben ? önvizsgálatra szólítják fel a nézőt. Pontosan ezt teszi a Carrie is. Brian de Palma 1976-os filmjének forgatókönyvét Stephen King azonos című regénye alapján Lawrence D. Cohen írta ? és egyébként ez volt az első filmre vitt Stephen King-regény. A filmben olyan fiatal színészek mutatkoztak be, mint Sissy Spacek, William Katt és John Travolta, de az alkotás a már régebb óta pályán lévő Piper Laurie karrierjének is újabb lökést adott. Nem véletlenül: a Carrie az Egyesült Államokban 33,8 millió dolláros bevételt ért el mindössze 1,8 millió dolláros gyártási költség mellett, és a kritikusok is kedvezően fogadták. Sissy Spacek és Piper Laurie a filmben nyújtott teljesítményükkel az Oscar-jelölésig jutottak: előbbit a legjobb női főszereplő, utóbbit a legjobb női mellékszereplő kategóriájában jelölték a díjra. Maga a film pedig máig viseli az egyik legjobb Stephen King-adaptáció címet.
Brian de Palma műve a horror mérföldkövének számít. A műfaj, története során háromszor tört be a fősodorba ? a ?30-as évek Universal-produkcióival, a ?70-es években a sátánfilmekkel és a giallóval, valamint a ?90-es évek tinihorrorjaival ? és a Carrie épp egy ilyen ?virágkorban? született meg. Az ördögűző és a Rosemary gyermeke után pedig igazán magasak voltak az elvárások a horrorfilmekkel szemben. A rendező azonban kiállta a próbát: a Carrie ügyesen használja a horror elemeit, továbbá az alapjául szolgáló irodalmi művet is hűen adja vissza. Apró változtatásokat természetesen találhatunk benne, ám de Palma olyannyira tisztelettel kezelte a regényt, hogy még Stephen King is büszke volt rá. Sőt, azt nyilatkozta: a film vége jobban tetszik neki, mint saját művéé.
A vér nem válik vízzé?
Az 1976-os filmnek 1999-ben készült folytatása Düh: Carrie 2 címmel, 2013-ban viszont bemutatták a Carrie remake-jét A fiúk nem sírnak című nagy sikerű filmet is jegyző Kimberly Peirce rendezésében, Chloë Grace Moretz és Julianne Moore főszereplésével. A 2013-as remake-nek természetesen már eleve nehéz dolga volt, a filmet nézve azonban úgy érezhetjük, készítői egyáltalán nem voltak tisztában azzal, milyen magasra tette a lécet Stephen King, illetve Brian de Palma. A történeten semmit sem változtattak, épp csak modern köntösbe öltöztették a CGI segítségével, ez viszont inkább rontott a dolgon, mintsem segített. Vér ide, vér oda, a képi világ sajnos nem teremti meg azt a hátteret, amely a cselekményben rejlő feszültséghez szükséges.
És nincs ez másként a színészi játékkal sem. A Carrie legfontosabb alakja a címszereplő, ám Chloë Grace Moretz karakterformálása annyira felejthető, hogy szinte alig izgulunk a főhősért. Moretz inkább szép, mint elveszett, és mi is végig tetszetősnek látjuk, ahelyett, hogy félnénk tőle. Van azonban valami, pontosabban valaki, aki megmenti ezt a filmet: Julianne Moore, aki fürdik az elvakult vallásos anya szerepében. Ő az egyetlen, aki miatt érdemes volt elkészíteni ezt a remake-et, és ő az egyetlen, akiért érdemes megnézni is. Ugyan Brian de Palma filmjével ellentétben a fojtogató feszültség az első perctől az utolsóig hiányzik a 2013-as Carrie-ből, Julianne Moore képes elhitetni velünk, hogy ami történik, az nemcsak tragikus, de vérfagyasztóan félelmetes is.
Mindezek után illik kijelenteni, hogy a Carrie 2013-as remake-jét majdhogynem felesleges volt elkészíteni, a válasz tehát egyértelmű: az eredeti fényévekkel jobb. És nemcsak minket varázsolt el, hanem a horror nagymesterét, Stephen Kinget is.
Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/wikipedia.org
Fotó: imdb.com
