Julianne Moore
December 3-án történt
„A televízió nem egyszerűen egy médium, hanem a televízió nagyon sok embernek pszichológiailag fontos. Nem a tartalom, ami benne megy, hanem a tény, hogy ott van a világ” – fogalmazta a ma ötvennegyedik születésnapját ünneplő Till Attila, akit többek között a Big Brother, Propaganda, A Nagy Duett, a Megasztár, a Sztárban Sztár és a Sztárral szemben című műsor vezetőjeként, illetve a Pánik és a Tiszta szívvel című film rendezőjeként ismert meg az ország.
December 3-án történt
A francia új hullám vezéralakjaként az 1930-ban ezen a napon született Jean-Luc Godard azon nagy hatású rendezők közé tartozik, akik hozzájárultak a modern film születéséhez. Emblematikus filmjei a médium szabályainak jótékony felrúgásáról és az alkotói szabadság tudatos kijátszásáról árulkodnak.
Erős nőkről és húsba vágó kérdésekről szólt a velencei filmfesztivál
Európa egyik legfontosabb filmes mustráján a legnagyobb sztárok vonultak fel, az Arany Oroszlánt pedig Pedro Almodóvar kapta. Beszámoló.
CiciKrisztussal és Kukorellyvel próbáltuk elkaszálni Almodóvart, de nem sikerült
A hosszan tartó kánikulában hiába sakkozunk, mozizunk meg múzeumozunk, a megbuggyanástól már csak az új színházi szezon reménye óv meg minket.
Saját halálfélelmével néz szembe Pedro Almodóvar A szomszéd szobában
A spanyol mester az eutanáziáról készítette első angol nyelvű filmjét Julianne Moore és Tilda Swinton főszereplésével. Kritika.
Almodóvar új filmjét húszperces ováció fogadta Velencében
Csaknem húszperces tapsorkán fogadta Pedro Almodóvar első angol nyelvű filmje, a The Room Next Door bemutatóját hétfőn a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a versenyprogramban vetítették a spanyol rendező Tilda Swintonnal és Julianne Moore-ral forgatott drámáját.
Julianne Moore lesz a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke
Julianne Moore Oscar-díjas színésznő lesz az augusztus végén kezdődő 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentette be pénteken Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatója.
Remake vagy eredeti?
„Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá” – olvashatjuk Stephen King Carrie című könyvében. A félelmetes és megrázó irodalmi műből 1976-ban készült film, melyet a legjobb King-adaptációként tartanak számon. Versenyre kelhet-e vele a 2013-as remake? Cikkünkben választ adunk!