Roy Lichtenstein hatása a mai napig érezhető. Ha a három alapszín, a kék, sárga és piros feltűnik a vásznon pöttyök társaságában, rögtön tudjuk, hogy az ő munkáiról van szó.
A New York-i felső középosztálybeli zsidó családból származó Lichtenstein művészetek iránti fogékonysága korán megmutatkozott. Már iskolás évei alatt tehetségesen festett, rajzolt, klarinétozott és zongorázott a jazzrajongó fiú, aki végül 1940-ben az Ohiói Állami Egyetem képzőművészeti karára iratkozott be. Tanulmányait a második világháború szakította félbe, 1943-tól a gyalogságnál szolgált, az európai hadszíntéren. A háború után rövid ideig francia nyelvet hallgatott a Sorbonne-on. Amerikába visszatérve diplomát szerzett, és oktatói státuszt kapott az egyetemen. 1951-ben rendezett először önálló kiállítást New Yorkban, majd Clevelandben dolgozott ipari rajzolóként, rajztanárként és reklámtanácsadással is foglalkozott.
1956-ban készítette a Tízdolláros bankjegy című sorozatot, amelyben a szürrealista stílusjegyek mellett már megjelentek a mindennapok ipari méretekben előállított tömegtárgyai, a fogyasztói társadalomra jellemző banális, ámde bálványozott jelképek. Lichtenstein 1957-től a New York-i állami, majd a Rutgers egyetemen tanított, miközben folyamatosan kísérletezett különböző témákkal és módszerekkel. Nagy hatást gyakorolt rá Allan Kaprow, a performanszművészet úttörője és az úgynevezett New Jersey-i iskola, amelynek tagjai arra törekedtek, hogy a mindennapi élet elcsépeltnek tűnő témáit bevonják a művészetbe. Sokat merített reklámgrafikákból, képregényekből és az olyan rajzfilmalakokból, mint Mickey egér vagy Donald kacsa.
1961-től festményeit kizárólag képregényekből és rágógumi-csomagolásokról ismert figurák, valamint hirdetések szereplői népesítették be. Bonyolult szerelmi és háborús történeteket sűrített egyetlen képbe, minimálisra redukált eszközökkel, a képregényekhez hasonlóan a tárgyakat, alakokat eltúlzott színekkel és vastag kontúrral rajzolva meg. Pointilista, úgynevezett Ban-Day technikával a képregénykockákhoz hasonlóan raszterhálók és festék segítségével hozott létre „pöttyös felületű” vásznakat, buborékokba írt szövegei szándékoltan hemzsegtek a közhelyektől. 1961-ben Look Mickey című képével keltett nagy feltűnést, ezt követte 1963-ban a képregény ihlette Whaam! és a Drowning Girl.
Ikonikus műveit a popkultúra és a reklámipar eszközeinek tudatos használatával és továbbgondolásával teremtette meg. Művészetét azonban sokan élesen kritizálták, vulgárisnak tartották, a Life magazin még azt is felvetette, nem Lichtenstein-e Amerika legrosszabb művésze. A kérdés éppen ellenkező hatást ért el, reflektorfénybe helyezte a festő munkáit, akinek neve immár egész Amerikában ismerősen csengett, a pop-art egyik vezető egyénisége lett.
1964-ben felkérték, hogy készítsen hatalmas freskót a New York-i világkiállítás állami pavilonjába, 1966-ban pedig részt vett a Velencei Biennálén, és ugyanabban az évben ő volt az első amerikai művész, aki kiállított a londoni Tate Galleryben. 1967-ben és 1968-ban önálló tárlatot rendezett Pasadenában és a New York-i Guggenheim Múzeumban, a hetvenes években már Európában, Amszterdamban, Londonban, Hannoverben és Bernben is kiállítása nyílt.
A hatvanas évek végétől stilizált tájképek, Picasso, Henri Matisse, Salvador Dalí műveinek újraértelmezett adaptációi kerültek ki a keze alól. Modern elnevezésű sorozatát geometrikus art deco elemek díszítik, az Ecsetvonások sorozat az absztrakt expresszionista stílus paródiája. A múlt század nyolcvanas éveitől egyre többet foglalkozott nagy méretű köztéri munkák tervezésével és kivitelezésével; fémből, műanyagból, zománcból készült, festett alkotásai egyszerre képek és szobrok. Az ohiói Port Columbus nemzetközi repülőtér megrendelésére készült a majdnem nyolc méter magas Repülő ecsetvonások című szobra, a New York-i Equitable tornyot öt emelet magas freskója díszíti. E munkásságának betetőzése a Gaudí által ihletett, a barcelonai olimpia alkalmából 1992-ben felállított, 20 méter magas, zománcozott csempével borított Barcelona Head című szobra. 1994-ben New Yorkban, a Guggenheim Múzeumban rendeztek retrospektív tárlatot munkáiból.
Roy Lichtenstein 1997. szeptember 29-én halt meg New Yorkban. Az összetéveszthetetlen stílusú művész mintegy 4500 rajzot, festményt és nyomatot hagyott az utókorra. Művein jórészt washingtoni, New York-i és San Franciscó-i múzeumok osztoznak, de európai galériák is őriznek szép számmal Lichtenstein-képeket, alkotásai láthatók a budapesti Ludwig Múzeumban is. Munkái közül az 1962-es Mestermű című festményért fizették ki eddig a legnagyobb összeget: a kép 165 millió dollárért cserélt gazdát 2017-ben. A bécsi Albertina Múzeum 2024 márciusában rendez centenáriumi kiállítást munkáiból.
A popkultúrát ugyan ő használta elsők között forrásként, de nem ő volt az utolsó. A Ludwig Múzeum november 12-ig látogatható A cukiság faktor című kiállítása bemutatja, hogyan állnak a kortárs képzőművészek a kérdéshez. Ebben a tárlatban is megjelenik Mickey egér és más, Lichtensteint is foglalkoztató figura.
Nyitóképen Roy Lichtenstein egyik festményével Lausenne-ban 1993-ban. Fotó: AFP
