b403d508-a3fd-4eed-8ca6-ccfa0abb5ad6.jpg

Kutatók éjszakája Szegeden

Több mint négyszáz programmal várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, szeptember 26-án és 27-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az események egy része előzetes regisztrációhoz kötött.

A rendezvényre az SZTE mind a tizenkét kara készül valamilyen érdekességgel, lesznek különleges laborlátogatások, előadások, játékos kísérletek, kalandtúrák és interaktív workshopok. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) és az azon belül található SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár is megnyitja kapuit a látogatók előtt. Az eddig beérkezett regisztrációk alapján igen népszerű az F1 – Betekintés a kulisszák mögé című előadás, amelyen a Formula–1 rajongói orvosi, biztonságtechnikai, újságírói, fizikusi, mérnöki szemszögekből ismerhetik meg a száguldó cirkusz világát.

Szabadulások, űrmuslicák és fúvós kalandok

A legkedveltebb helyszínek közé tartoznak rendszerint a szabadulószobák is: Harry Potter világát idézi meg A titkos tanterem a bölcsészkaron, a költészet kedvelői pedig Rímbörtönbe zárathatják magukat. A DNS fogságából is kiutat kereshetnek a látogatók az SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán. A Karikó Katalin-kiállításon a tudományos kvízt helyesen kitöltők SZTE-s ajándékcsomagot nyerhetnek. Az mRNS-kutatóként világhírt szerző, Nobel-díjas professzor történetét kíséri végig a Leletek a laborból – mRNS / Karikó / HPIC című kiállítás az SZTE TTIK Biológia Intézetben. Ugyanott hallhatunk az űrt is megjárt muslicák kalandjairól, a HUNOR magyar űrhajós program keretében végzett kísérletekről.

A Bartók Béla Művészeti Kar a zenekedvelőknek nyújt igazi csemegét, Varga Laura fuvolaművésszel kalandozhatnak a fafúvós hangszerek birodalmában. Aki pedig megunt ruháit szeretné elcserélni, azt gardróbfrissítésre várják a TIK-ben. A városban tanuló és élő külföldiek számára az SZTE számos angol nyelvű programmal készül.

Ez is érdekelheti

Szegedi tanár nyert a Klebelsberg drámapályázaton

Csíkos Csaba Magyarul álmodni című drámájának ősbemutatójával emlékeznek Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulójára Szegeden, a darabot felolvasószínházi előadáson láthatja a közönség a Reök-palotában november 13-án.

Régészkedés és múltidéző séta Sárospataktól Szentendréig

Háromszáz esztendő viselettörténete Sárospatakon, kortárs grafikai kiállítás Szentendrén, múltidéző épületséta, könnyűzenei mesterkurzus és családi régészkedés Budapesten – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Ők kapják meg először a Karikó Katalin alapította JATE-díjat

Ilia Mihály irodalomtörténész, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató kapják meg először a JATE-díjat – jelentette be az elismerés alapítója, Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora, aki az egyetemnek adományozta a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat.