riPOSZT 10. - Ha nem megyünk haza, szétesünk

"Eddig mindenki előre tudott jönni, nem olyan gáz" - e szavakkal igyekezte Novák Eszter meggyőzni Balázs Zoltánt, a Vihar című Bárka-előadás rendezőjét, hogy a fesztivál utolsó napjának szakmai fórumán ne a közönség utolsó soraiból hallgassa végig a hideget-meleget.  Kapott valóban mindkettőből, komolyan nem tudom eldönteni, hogy melyikből volt több, de az biztos, hogy Tompos Kátyáról mindenki nagyon szépeket mondott. Én most úgy látom, hogy azt a részt nem fogom elfelejteni soha, amikor az utolsó jelenetben Kálid Artúr megáll mögötte, hozzáér a hátához, mire Kátya minden bizodalmával és törékenységével az ölébe omlik. Ezt sajnos utoljára láthattam péntek este, mert bizony ez volt az utolsó Vihar, úgyhogy most jól megjegyeztem. Szépséges volt.

A Zsótér-rendezést általános elragadtatottság övezte a szakmai vitán, Ladányi Andreát szintén elhalmozták szuperlatívuszokkal, Léner Péter igazgató pedig komolyan megható anekdotákkal látta el a hallgatóságot. Az sajnos nem derült ki, hogy a következő évadban is tervez-e a József Attila Színház hasonló meglepetést, mint amilyen idén Az öreg hölgy látogatása volt, de legkésőbb jövő ilyenkor már ezt is fogjuk tudni.

Délután már megint megnéztem a Pelsőczy Réka rendezte Én egy szemüveges kisfiú vagyok című előadást. Ha jól számolom, most ötödször. Nos, igen, van egy kis gond velem, nem tudok betelni sem Gáspár Anna angolórájával, sem Bánki Gergely és Vass György kovbojával. Először még csak bűbájos az egész. Gyerekek tervei, rögeszméi és fájdalmai hangzanak el, majd kicsit később a felnőttek fásultsága, magánya és korlátai nyomnak vissza a földre. Ijesztő, milyen könnyen összeáll egy élet, olykor egy komplett család mindössze néhány szóból. Szellemes koreográfia, elgondolkodtató képek és szívszorító pillanatok másfél órája ez az előadás.

Éjjel kettőkor, az utolsó éjjel kettőkor a Dantéban a kerthelyiség már zárva, a belső termekben azonban tetőfokán a hangulat. A környező utcasarkokon is úgy beszélgetnek a búcsúzófélben, de még lendületben lévő spontán szakmai körök és a csókolózó párok, mintha a délutáni napsütésben élveznék a júniust. Odabent nincs teltház, de majdnem minden asztal köré jutnak néhányan, akik utolsó erejükkel még egy lehetőleg züllött, de legalábbis társasági estét préselnek ki magukból. Így ér méltón véget minden valamirevaló fesztivál.