kollarimre
Kollár Imre
Fotó: Pető Zsuzsa/Müpa


A karmester

Somos Csaba betegsége miatt Kollár Imrét kérte fel a Nemzeti Filharmonikusok vezetősége a martonvásári hangverseny művészeti vezetésére, betanítására és vezénylésére. Az est karmestere igen fiatalon került a világ élvonalába: így 1989-ben, alig húszévesen elnyerte a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyének közönség-, majd 1994-ben a Trevisói Nemzetközi Karmesterverseny első díját. Kollár Imre 1995-től tizenhárom éven keresztül a Debreceni Kodály Filharmónia, 2008-tól két évadon keresztül a MÁV Szimfonikusok vezetője volt.

Mostanság sokat láthatjuk önt a fővárosi dobogókon.

Örülök, ha úgy tűnik. Tavaly októberben a Spartacus-, novemberben a Don Quijote-, decemberben a Diótörő-sorozatot vezényeltem az Operaházban. Majd májusban a Hattyúk tava következett, júliusban pedig egy gálaestet dirigáltam a Vajdahunyadvárban a MÁV Szimfonikusok élén. Nem panaszkodhatom, népszerű és izgalmas darabokban dolgozhatom nagyon jó együttesek élén. Hosszú ideje vagyok szabadúszó karmester, mondhatok igent, de mondhatok nemet is és számos külföldi felkérésnek tehetek eleget.

A mostani felkérésen sokat kellett gondolkodnia?

Nem, az oratóriumot ugyan nem ismertem, de Beethovent nagyon szeretem, így könnyű volt igent mondanom. Azt gondolom, hogy attól leszek hiteles, ha okkal mondok igent és nemet. Ez esetben teljes szívvel vállalhattam a produkciót.

martonvasar-beethoven-estek-original-65940
Fotó: jegy.hu

Mennyi ideje jutott a felkészülésre?

Három napom volt. Szombaton kaptam meg a kottát, és kedden már megkezdődtek a próbák. Kicsit hasonló a helyzetem Beethovenéhez. Neki is két hete volt a Krisztust megírni.

Mit tapasztalt a zenekar és az énekkar részéről? Mennyire segíti őket, hogy nyolc éve már előadták a művet Antal Mátyás vezetésével?

Segíti is őket és nem is. Ki emlékszik arra, hogy nyolc éve hol volt és mit csinált? Nyolc év hosszú idő. A nyolc évvel ezelőtt elsajátított alapkészségek könnyen előhívhatóak, de konkrét művészi megoldások már nehezebben. Mivel egy profi együttesről, sőt a hazai Beethoven-kultuszban meghatározó szerepet játszó együttesről van szó, a mester darabját énekelni vagy játszani számukra adottság. A stílust ismerik, az mindenkinek a fejében van. Egyébként annyi próbánk van, hogy ha teljesen ismeretlen lenne a darab, azt is meg tudnánk tisztességesen tanulni.

A színészektől azt várjuk ? irányzatok ide vagy oda ?, hogy a színpadra belépve már csak Hamletet lássuk, azaz, hogy teljesen átlényegüljenek a szerepükké. A karmesternek mennyire kell/lehet/szabad Beethovenné válnia?

Karmesterként máshogyan közelítek ehhez a kérdéshez. Az én kiindulási pontom Beethoven kottája, amelyet nézek, olvasok, zongorázom. A tanulási folyamat alatt a hangok elkezdenek beszélni és az enyémmé válni. Ellentétben tehát a színészi példával, ez nem tudatos, Sztanyiszlavszkij-féle belehelyezkedés, hanem ösztönös átlépés. Hagyom, hogy a kottakép elindítson bennem valamit, függetlenül az előzetes tervektől és a megszerzett zenetörténeti koncepcióktól. A végén pedig, amikor a dobogón állok, a felhangzó zene Beethoven darabja az utolsó ütemig az én előadásomban.

A darabok
A műsoron Beethoven IV. G-dúr zongoraversenye és Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriuma hangzik el. Amíg a zongoraverseny slágerdarab, az oratórium fehér holló a koncertpódiumokon. Az oratórium 1803-ban, a zongoraverseny 1806-ban készült el, de a kettejük között levő három év jelentős stílusfordulatot rejt. Az oratórium a Lukács-evangélium egy rövid passiórészletét eleveníti meg, amikor Jézus egyedül imádkozik a Gecsemané-kertben, majd egy angyallal való beszélgetés után végképp elfogadja küldetését, és hagyja magát elfogatni. Az oratórium, folytatva a haydni mintákat, erősen dramatizál, sőt kiemelkedő helyein ? jó értelemben ? teátrálissá válik. Többen a Fidelio előtanulmányának is tekintik ezen okból az oratóriumot. A zongoraverseny érdekességét is az erős drámaisága adja. Zongoraszólóval kezdődik, míg a második tételben egy hosszú, váddal teli beszélgetést hallhatunk zongora és zenekar között. A gyógyíthatatlan betegségét ? tragédiáját ? nehezen elfogadó mester két, egyetemessé tágított portréját hallhatjuk ezúttal egy estén.

martonvasar-beethoven-estek-original-65939
Fotó: jegy.hu

Az ön számára mi az oratórium igazi karaktere: opera, passió, zenés ünnepi játék?

Oratórium, még ha az alkalmazott zenei eszközök egyébként operai környezetben is előfordulnak. Az egyes tételek egyértelműen megadják a karaktert. Nem színpadi mű, még ha a partitúrában különböző testtartási gesztusokat be is jegyzett a szerző. Akkoriban mindenki ismerte a helyszínt, a szereplőket és a cselekményt, így nem a teátrális vonulat volt a mérvadó. Jézus és a többi szereplő érzelmi karakterén van a zenei hangsúly, és én is azt követem. Sőt az érzelmeken túl vagy fölött nyilvánvaló a vallásos áhítat is, amely szintén érezhető a zenében.

Mátray Gábor, a jelen darab 1860-as magyar kiadásának szerkesztője úgy magyarítá az oratóriumot, hogy imadalmű. Egyetért a Krisztus ilyen elnevezésével?

A műfaji besorolások sokat segíthetnek? Ugyanakkor a Krisztus esetében az kifejezetten fontos, hogy 1803-ban Beethoven a koncertjét a Theater an der Wienbe szervezte, ahol a nagyböjtben nem adtak elő operát. Így a mester megkereste azt a műfajt, amelyet színházban elő lehetett adni, de mégsem opera: ez lett a dramatizált passió, de a koncerten egyébként az első két szimfóniája és a c-moll zongoraversenye is szerepelt még. A Krisztus sokban emlékeztet a Varázsfuvolára (például szerkezete, hangszerelési megoldásai, énekszólamai miatt), de ez annak is betudható, hogy a szerző egy meglevő hagyományban élt. Noha a nagyböjt miatt a téma adott volt, mégis Beethoven drámai érzékére utal, hogy a passiótörténetből ezt a részletet és ebben a formában fogta meg.

NFZ
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Fotó: Csákvári Zsigmond

A mai közönség kap szövegkivetítést?

Nem tudok róla, de nem is feltétlen baj, ha nem. Láttam ugyanis fordításokat, de azok művészi megoldások. Ebben az esetben olyan nyers fordításokra lenne szükség, mint amelyeket a Wagner-napokon látunk. A konkrét ütemhez konkrét szó társul, de ez már a fordítók ügye. Abban bízom, hogy bár nem élünk Beethoven korában, a passiót ismeri még a közönség annyira, hogy érti és ezáltal élvezi is az előadást.

Mi a Krisztus megértésének kulcsa?

Azt tudom elmondani, hogy nekem mi volt a kulcs. Ez a jelenet már az eredeti evangéliumokban is, de Beethovennél végképp az Istenfiú legemberibb perceit mutatja be. Fél, reszket, a tanítványaira nem számíthat ? és elfogadja az Atya akaratát. Hogy egy példát hozzak: esz-moll sötétségben pillantjuk meg először Jézust ? ennél hatásosabb, vigasztalanabb jelenetet keveset találunk a zeneirodalomban. Vagy a másik példa: az Atyaisten megnevezése után hét üstdobütés érzékelteti, hogy ki is az Úr és ki az ember. E kettőt egybeolvasva láthatjuk, hogy Jézus mennyire kiszolgáltatott emberként. Az Isten ? hadd használjam ugyanazt a kifejezést ? legemberibb pillanatait Beethoven nagyon jól adja vissza.

Brunszvik-kastely_Martonvasar
Fotó: Wikipédia

Ha már az esz-moll szóba került: mennyire nehéz ez a vonósoknak?

Az a részlet alapvetően jól játszható, máshol viszont egyes szakaszok a hangszervirtuozitás határát is feszegetik. A kottához való hűség az első szempont, a másik a játszhatóság. Ha valami nem tud szépen megszólalni, akkor az hiteles sem lesz.

A különböző felvételek időtartama is váltakozik: 35 és 55 perc közöttieket találni a megosztókon. Ön mennyi időre tervezi az oratóriumot?

Ilyet egy karmester nem csinál. (nevet) Egy mű a kottahangokból és a zenei hangokból áll. Felteszem, az ötven perchez lesz közelebb a mi előadásunk, de ahogy az előbb már említettem, a zenekarral, az énekkar és még a szólistákkal együtt kell megtalálnunk a jó tempót, és ha úgy tetszik, a jó időt. A kotta fényében alkalmazkodunk egymáshoz.

Az oratóriumot nyitó harsonakórus hangereje, karaktere előadásonként változik, valahol piano, máshol az Utolsó ítélet vihara. Ön ezt hogyan fogja majd meg?

Értem a karmesterkollegák külsődleges koncepcióinak zenei leképezését, de én ragaszkodom Beethoven bejegyzéseihez. A partitúra hangjai megadják a helyszínt, a kort és a lelki állapotot. Az esz-moll akkord, a harsonaszózat, az üstdobütések: olyanok, mint egy-egy alcím. A kérdezett jelenet azért sem lehet forte, mert az a komor, rideg éjjelt jelzi, ahogy már ezt beszéltük, ugyanis a harsonák az Istenfiút a legelgyötörtebb állapotban állítják elénk ? nem programzenei értelemben.

NemzetiFacebook2
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Fotó: Nemzeti Filharmonikusok Facebook-oldala

Ejtsünk pár szót a műsor másik darabjáról, a IV. zongoraversenyről! Romantikus önportrét fogunk hallani?

Semmi esetre sem. Vehetünk nagy tempókat és harsogó tuttikat, de azzal a darabot kiforgatjuk eredeti arányaiból. Ez a darab is a bécsi klasszika világában született, és a szerkezete erősen megköti a karakterét. Abban természetesen egyetértünk, hogy tele van érzelmekkel, és ezeket a ? keret megtartása mellett ? mind el kell mondania. Az első tételt én filozofikusnak tartom, azt hallván a legtöbben elkezdünk az életünkön gondolkodni. A második tétel egy hosszú és fájdalmas párbeszéd, amely azonban eljut a megbékéléshez, a kiengesztelődéshez. Itt hallható a versenymű legintimebb részlete, amelynek törékeny finomsága azonban csak az egyik eleme az egész szépségének. A harmadik tétel pedig játékos karakterű.

Mostanában gyakran éri az a vád a karmestereket, hogy ritkán tűznek klasszikus szimfóniákat műsorra. Már a Jupiter-szimfóniát sem hallani többször egy évadban?

Igen, a koncertszervezők nyitnak az új közönség felé és számos új lehetőséggel kísérleteznek. Ebben a folyamatban a klasszikus szimfóniák több okból is háttérbe szorulnak. Az egyik legismertebb ok, ha a Jupitert vesszük példának, hogy azt a világ huszonöt legismertebb karmestere már felvette a legjobb zenekarok élén. Ebből a huszonöt felvételből egy zenekedvelőnek legalább négy-öt meg is van otthon a polcán. Ezek után nehéz újat mondani egy bérleti esten. Nem lehetetlen, de kérdés, hogy kell-e újat mondani. Ha például én ugyanolyan erőteljesen előadom azt, mint Végh Sándor a Camerata Salzburggal, akkor ? azt gondolom ? a közönség elégedett lesz.

A kérdés azért is nehéz, mert én magam kifejezetten szeretem a klasszika világát, és szívesen vállalom ezen szimfóniák, versenyművek, kantáták dirigálását. Valahogy úgy vagyok ezekkel ? hogy egy távoli példával éljek ?, mint a Bud Spencer?Terence Hill-filmekkel. Láttuk már őket húszszor, tudjuk, ki mikor és kinek adja a következő pofont, de annyira jók, hogy sokadszorra is nevetünk rajtuk. A klasszikus szimfóniákért ezért nem aggódom. A Jupiter, a Katona vagy az Eroica nem fog eltűnni a színről. Az viszont igen is feladat, hogy egy annyira nagyszerű darab, mint a Krisztus visszakerüljön oda, ahol egykor volt.

Windhager Ákos