Kegyetlen sötétlátó vagy aranyló bölcsességű, harmonikus gondolkodó?

Frost körül máig sok a végletesen ellentétes vélemény: az amerikaiak szemében legangolabb költőjük, míg egy maliciózus brit, egy oxfordi egyetemi elme szerint „még csak nem is igazi New England-i”. Egyes kritikusai szerint „népfi, parasztdalnok”, a 2000-es években revideálók pedig a minimalista modernek egyik legjobbikának nevezik. Személyisége újabb leleplezői nem kímélik a jellemzésekor: „díjgyűjtögető, felsőbbrendűség-érzésétől fölfúvódott hiú spíler”, míg a laikus versolvasók rajongó tömegei számára ő az egyszerűség megtestesülése, akiben természetes szerénység él, akár a mezei fűszálakban. Mondják maradinak, konzervatívnak, egyes életrajzírói megmutatják benne a kegyetlen, merev, sötétlátó, mentálisan instabil, rasszista szörnyeteget, míg hívei aranyló bölcsességű, harmonikus gondolkodónak látják, aki meg tudta őrizni magában az Élet tiszta forrását.

Frost szélesebb körű elhíresülése és máig tartó ismertsége költészete három pillérén alapszik: a country life realista ábrázolása, az abból kibontott filozofikus töprengései, valamint a köznyelvi amerikai angol magas költészetté emelése. És, pedigré ide vagy oda, versei az angliai Buckinghamshire lankáin és New England erdeiben forrtak ki olyanná, hogy nagy hírnevet szerezzenek költőjüknek. E tájak zöldjében beléivódott képekből bontja ki gondolati fejtegetéseit életünkről, az ember által befogható mindenségről. És plasztikus képeiben megjelenített axiómái – szidja bár sekélyes köznapi bölcselkedésnek, vagy dicsérje filozófiai mélységűnek a kritika – ugyancsak olvasott, máig sokat idézett költővé teszik Frostot.

De nézzük a tényeket. Robert Frost 1874. március 26-án, az USA egyik emblematikus nagyvárosában látta meg a napvilágot, San Franciscóban. Apja ősei XVII. századi hajókkal érkeztek az újvilágba, anyja skót bevándorló. Atyai fölmenői angliai helységnevek után elkeresztelt massachusettsi városok őstelepesei. Ide, a pionír atyák földjére viszi vissza gyermekeit apai nagyszüleikhez az elözvegyült tanítónő, Frost édesanyja, mikor a tanár-újságíró családfő 1885-ben hirtelen meghal. Frost itt érettségizik, első versét gimnáziuma lapja adja közre. A Dartmouth College-ban, melynek ezután diákja lesz, beveszi tagjai közé a legtehetségesebbek titkos testvérisége, de nem fejezheti be iskoláit, haza kell térnie dolgozni a megélhetésért: tanít, újságot hord, gyári munkát végez.

1895-ben megnősül, diplomás lányt vesz el. Nagyapja ekkortájt vásárol nekik örökül egy farmot Derryben. Frost számos híres verse itt születik. Élete rendeződik: kora reggel versírás, majd munka a farmon, este a család. Csaknem egy évtized telik így, majd visszatér az irodalomoktatáshoz. 

1912-ben, mintha a múltba még visszább, áttelepül növekvő családjával Angliába. Frost a kortárs brit költői körök ismert tagja lesz, poétabarátaival gyakran vitatkoznak a brit kontra amerikai költészet jellegén. Angliában jelenik meg első két verskötete. A britek ismerik el először Frost költészetét.

Az I. világháború kitörése után térnek haza. Frost az USA-ban is vidéki birtokokon teremt otthont a családjának. ’15-ben hazájában is kiadatja első kötetét. Nyári rezidenciának is vásárol egy farmot, ír, tanít, előad, például a Harvardon, és ’38-ig rendszeresen az amhersti főiskolán. Az első amerikai, aki kedvezően ír Frost verseiről, nem kisebb személyiség, mint Ezra Pound. Aztán fényes pályáját mind nagyobb elismeréssel figyeli a hazai kritika.

Az is megadatik neki, hogy ne csak a verseivel hathasson a jövőre: egyetemi katedrákról terjesztheti költészeti elveit, melyeknek egyik magva „az értelem hangja”, azaz a beszélt angol szépirodalmi használata, aminek eklatáns példái a saját versei. És nincs még egy költő, akinek emlékét ennyi gyönyörű helyen ápolnák, ahol fizikai értelemben is őrzik a lába nyomát: ahol csak katedrára állt, ma emlékhelyként látogathatók hajdani birtokai, házai. Élethosszig tartó kinevezése helyszínéről, Michiganből áttelepített otthonuk ma múzeumi kiállításként tekinthető meg, akárcsak a vermonti Robert Frost Stone House Museum; nyári ranchuk ma The Frost Place néven szintén múzeum és költőkonferenciák helyszíne; a Miami Egyetemen tartott előadásai idején telente lakott floridai birtoka is emlékhely, mint háza a massachusettsi Cambridge-ben, és a Middlebury College egy hegyvidéki campusa is, ahol évtizedeken át tanított.

Frost hosszú élete során megkap minden elismerést a tudományos élet fellegváraitól: még életében róla nevezik el az Amherst College főkönyvtárát, ahol külön gyűjtemény őrzi kéziratos és médiahagyatékát; több középiskola fölveszi a nevét, természetesen volt gimnáziuma is. Ő, aki sosem szerzett felsőoktatási végzettséget, több mint negyven tiszteletbeli diplomát kap, a Dartmouth College-tól, amelyet rövid ideig látogatott, ő egyedüliként kettőt is, de olyan egyetemek is tiszteletbeli címet adományoznak neki, mint a Harvard, a Princeton, vagy Anglia büszke fellegvárai, a Cambridge és az Oxford – e patinás angol intézményben máig nem is hagyják ezt szó nélkül, amit egy szempontból szintén nevezhetnénk felsőbbségtudatos hübrisznek. A ’60-as évek elején elnyeri a Yale alapította Bollingen-díjat, ugyanekkor tüntetik ki a kivételes művészi teljesítményért járó MacDowell-éremmel is. Nemzetközi elismertsége is óriási: 31-szer jelölik irodalmi Nobel-díjra.

És utoléri a legmagasabb hivatalos elismerés: Vermontban már ’22-ben megválasztják az állam költőjének, majd mintegy négy évtized múltán, ’61-ben törvénybe is iktatják, hogy Robert L. Frost „a Vermont költője tisztség viselője”. És jön maga a kormány: ’62-ben veheti át „az Egyesült Államok kultúráját és a világ filozófiáját gazdagító költészetéért” az USA kongresszusi aranyérmét, egyenesen JFK kezéből, akinek egy évvel korábbi beiktatásán 86 évesen elszavalja egy versét. Olyan erős a közéleti szerepe, akkora a hivatalos tisztelet iránta, hogy e nyáron a belügyminiszterrel ő is ellátogat a Szovjetunióba a hidegháborúról való tárgyalásokra Hruscsovval.

Frostot 1963-ban éri utol a halál. Emberi sorsát gyermekkorától kezdve komoly testi-lelki bajok, önpusztító és övéit gyötrő árnyak kísérik: apja korai elvesztése, anyja depressziója, amit ő is örököl és továbbörökít, húga és később saját lánya mentális krízise, fia öngyilkossága, felesége kedélybetegsége, majd szívbaja és rákbetegsége okozta halála – ha mindig is varázsló akart lenni, hát alapos beavatást kapott. Mennyi sötét órát, lelki küzdelmet takar az életnek mégis bókoló temetői felirat, saját verssora, amelyet a versben kifejezett kívánságára a sírkövére véstek: Szerelmes vitám volt a világgal.

És ezzel vissza a költészethez. Frostot elsősorban a versei, illetve az előadásain kifejtett költészeti elvei teszik népszerűvé – másképp, ha mégakkora lázat is tud szítani az amerikai sztárcsináló mechanizmus, ez bajosan ment volna. Értékelői a XX. század egyik, ha nem a legnagyobb amerikai költőjének nevezik, nevét a másik halhatatlan „angol” amerikai, T. S. Eliot mellett emlegetve. Mély emberismeretét a nagy epikusokéhoz és drámaírókéhoz hasonlítják, miközben a hétköznapiság legnagyszerűbb megjelenítőjét, a „tényleges beszéd ritmusának” mesterét ünneplik benne. Kiemelik, hogy őszinte hangú poézisa tökéletesen megvalósítja a megcélzott beszélt nyelvi hatást – ez az egyszerűség az, ami miatt támadói túlságos tradicionalitással vádolják: ők verselő gazdálkodónak tartják, népi költőnek. Mai méltatói már rámutatnak arra az elszánt, komor tekintetre is, amellyel élet és halál torkába belenéz – talán jobban értékelhető a XX. század második fele és a XXI. század eleje számára  a végzetes konklúziók kíméletlenül egyszerű, leplezetlen megfogalmazása. Ahogy ezzel együtt – hisz ebből fakad – efölött érzett rezignált derűjét, költészete vigasztaló sugallatú távlatait is tán mélyebben érzékeli korunk.

Nekem kiemelten fontos az a módszere, ahogy verseiben a külső és a belső világot, a valót és a megérzést egyenrangú gondolati és képi forrásként kezeli, és ahogy a vers jelenében súlyos tényeket hordozó tájat a rá előre kivetett nosztalgikus fátyollal olyanná teszi, hogy nagyon is szívesen felejtsük rajta a szemünket. Ez számomra nagy érték: a föloldozhatatlanért, a megváltoztathatatlanért nyújtott vigasz művészete.

A teljes írás az 1749 oldalán olvasható.