Romani Design kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben MTI.jpg

Különleges ruhadarabokat állít ki a Romani Design Brüsszelben

A Romani Design roma divatstúdió tervezte ruhák bemutatásával, a Gyökereink mibennünk című kiállítással nyitotta meg őszi rendezvénysorozatát a brüsszeli Liszt Intézet.

Kovács Zsófia, a brüsszeli Liszt Intézet igazgatója elmondta, a kiállítás az önazonosságról szól a mai változatos világban. Szerinte az, hogy a brüsszeli Liszt Intézet programjában különösen fontos hangsúlyt kap a roma kultúra, arra emlékeztet, hogy 2011-ben éppen Magyarország volt az első, amely romastratégiát alkotott, és kezdeményezte a roma kultúra ügyének európai szintre emelését.

„A Romani Design nemcsak értéket ment, hanem a jövőre is gondol, hiszen tervezői nemcsak roma nők, asszonyok, hanem magyar gondolkodók, társadalomtudósok, és vállalkozók. Ezért is fontos, hogy ezt mutathassuk országunkból és a magyar kultúrából" – fogalmazott Kovács Zsófia.

Kriston Lili, a Romani Design kurátora és művészeti menedzsere fontosnak nevezte a brüsszeli kiállítást, mely szavai szerint kulturális misszió mellett országimázst erősítő rendezvény is. Közölte, a kiállítás által a brüsszeli közönség is megismerkedhet a roma kultúrával, a tervezők művészeti koncepciójával.

A kiállított ruhák képviselik a romák kettős identitását, hiszen – mint Kriston Lili kiemelte – a roma közösségek a sajátjuk mellett minden esetben rendelkeznek a számukra otthont adó nemzet identitásával. A Romani Design roma és magyar identitásában nagyon meghatározó a mindkét közösséghez való tartozás. A kiállított ruhák és tervek mutatják, hogy van jövője a kulturális szektorban létrehozott értéknek – emelte ki a művészeti menedzser.

A Liszt Intézet tájékoztatása szerint a Romani Design divat- és designmárka azzal a céllal jött létre 2010-ben, hogy segítse a roma közösség társadalmi és kulturális presztízsépítését. Termékeik a roma népművészetet és kulturális örökséget mutatják be, valamint annak kapcsolódásait a magyar kultúrához, modern kontextusban.

A brüsszeli Liszt Intézetben nyílt kiállítás középpontjában a népviseleti hagyományok Európa-szerte meghatározó alapdarabja, az alsószoknya áll. A Kárpát-medencei női népviseletekben és a roma viseleti kultúrában éppúgy karakterisztikus, természetes pamutból készült alsószoknyák a Romani Design tervezőinek saját magángyűjteményéből származnak.

A kiállítás részét képezik továbbá a magyarországi és erdélyi roma nők hagyományos, ugyanakkor jelenkorunkban is viselt öltözéke, a kötényből és különálló szoknyarészből álló, pliszírozott szoknyák, valamint antik, muzeális értéket képviselő kasmír szoknyák és kretinca kötények is. A Romani Design saját tervezésű, kézműves technológiával készített anyagmintáiban megjelenik a roma közösségekben kiemelt jelentőségű Mária-kultusz, a Kárpát-medencei textilkulturális örökség egyik legfontosabb iparművészeti technikája, a kékfestő, illetve a roma viseleti kultúra stilisztikai elemei.

Ez is érdekelheti

A legjobb cigánytáncost keresik a Magyar Zene Házában

A legjobb cigánytáncost keresik július 2-án a Magyar Zene Házába szervezett Gojma-díj döntőjén. Az elismerést a Romano Drom egykori alapítója, a húsz éve elhunyt legendás táncos és énekes, Kovács Antal Gojma emlékére alapította a családja.

Szőnyeg alá söpört témákat dolgoz fel a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország 2017 óta hetedik alkalommal rendezi meg az Európai Unió első nemzetközi cigány színházi találkozóját. A Roma Hősök – Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál május 7–11. között várja a közönséget a társszervező Eötvös10 Művelődési Házban.

A cigányzene sokszínűségét mutatja be a Budapest GipsyFest

A  fesztivál április 3. és 5. között két helyszínen, az A38 Hajón és a Gödör Klubban zajlik.

Az egyik legnagyobb világzenei fesztiválon lép fel a Romano Drom

A hetedik alkalommal megszervezett nagyszabású eseményen a Romano Drom az esti fő programsávban, a nagyszínpadon lép fel, várhatóan 100 ezer néző előtt.