Rops, a belga cigány - MAGYAR ROPSZÓDIÁK

Az 1870-es, majd 80-as években, amikor utazásai során a kiegyezés utáni Monarchiát is végigjárta, már annyira áthatotta a vélt magyar-tudat, hogy szinte hazalátogatott. Végigjárta az Alföldet, a Felvidéket, cigánytáborok népére csodálkozott rá és beleszeretett a magyar zenébe. Rajongása kicsit zavarba is ejti most a jószándékú tárlatlátogatót: miközben egy különleges művész legjobb alkotásaival szembesül, a ?magyar vonatkozás? láttán nem tudja, nevessen vagy sírjon.

 

Pedig Rops őszintén kínálta, amije volt. Rajzoló tehetségét, látomásait, szatirikus látásmódját és kifinomult érzékenységét a polgári társadalom intézményesített hazugságaival szemben. Erotikusan túlfűtött életét, szabályszegő indulatait, túlzásait és merészségét, ami a XIX. század végén Nyugat-Európában egy lázadó művész számára nehezen volt kezelhető.

 

Először csak a túl nyugodt belga közéletet borzolta grafikáival, a Charles de Costerrel közösen kiadott Uylenspiegel című, illusztrált folyóiratban pukkasztotta a polgárokat. Később III. Napóleon kisszerű korát vette célba, merész víziókkal figurázta ki a lengyel szabadságharc leverésében segédkező, vagy a napóleoni hősiesség álmában ringatózó francia urakat. Rajzain megörökítette a párizsi kurtizánokat, kifordította az antik mitológia fenséges alakjait és Bosch rettentő látomásait, s mindezt a XIX. század polgári közegébe vitte. Felfedezte a női test romlékonyságát és kiszolgáltatottságát, a férfiak szexuális rabságát, vádiratként rajzolta meg a pénz, a hatalom, az ostobaság démonait.

 

Pornokrates, 1879

Aztán továbbment. Sajátos magánmitológiát formált, nem törődve a tényekkel. Kreált magának egy romantikus eredetet, nyugatra menekülő magyar ősöket, mert azt vallotta, hogy a zabolátlan keleti mentalitás csak a magyarokban őrződött meg egészen a modernitásig. Rops számára a puszta egyet jelentett a féktelen szabadságvággyal. Portrét rajzolt a gyermekét ölelő alföldi cigányasszonyról, és úgy állította be, mint egy antik hősnőt. Talált egy bajszos, kalapos, hosszú hajú, barázdált férfiarcot és lapjainak szélére mint valami szignót vetette oda: teljes művészi szabadságának névjegyeként. Neveket, személyiségeket őrzött meg a névtelen magyar pusztából, még a saját nevét is elferdítette, hogy magyarosabban hangozzék. Levelein elemi erejű szénrajzok jelennek meg, sőt egy magyar tárgyú albumot is szeretett volna összeállítani. A kiállítás címe ? Magyar Ropszódiák ? nem a XXI. századra jellemző bizarr nyelvi fejlemény, hanem Rops tervezett albumának címe.

 

Kérdés, hogy mit kezdjünk most ezzel a több mint száz év távlatából hirtelen előbukkanó, megkövült sztereotípiával. Felicien Rops grafikusként, karikaturistaként és a brüsszeli, párizsi művészeti élet jellegzetes figurájaként sokak fantáziáját megmozgatta, Baudelaire-től és Alphonse Daudet-től az erotikus regények kiadóiig. Kedvelt illusztrátor volt, levelezéséből több ezer darab maradt fenn. Az elsők között reagált Gustave Courbet realizmusára, látomásain nyomot hagyott a kor valamennyi jelentős alakjának hatása: Darwiné ugyanúgy, mint a flamand öntudatból nemzetet kovácsoló De Costeré. És miközben sikereket aratott, házasságtörő lett, sőt a polgári erények világában megvetendő kapcsolatban, hármas szerelemben élt egy testvérpárral. Nem csak rajzolta a szélsőségeket, hanem meg is élte. De hogy ebben bármi ?magyar? volna, azt ma inkább a néplélektan felszínes, szentimentális közhelyei közé tolhatjuk. Rops enélkül is izgalmas alkotói egyéniség itt és most.

 

Földi Eszter kurátor kötelességtudóan kitette a ?felnőtt tartalom? piktogramot a kiállítás elejére, kiemelte az erotikus, sőt pornográf műveket, de nem avatta üres szenzációvá. Jó ízléssel nyúlt az életműhöz, Rops jellegzetes stílusához írói nyelvezetének túlzó, dagályos, ugyanakkor szárnyaló részleteit fordította magyarra. A művekkel szemközti falon futó kronológia és idézettár józan történeti keretbe foglalja Rops szimbolizmusát, néhol szürrealista látomásait, egyház- és polgárellenes karcolatait, mitológiai vízióit, egyszerre nőellenes és nőimádó fantáziarajzait. A kisméretű grafikák sora koncentrált figyelmet kíván, a falakhoz odahajoló, részletekbe menő megértést, de a kiállítás designja és az egész felépítése segíti ezt a fajta viszonyulást.