shutterstock_1850363710.jpg

Rossz színházzal keres támogatókat a TÁP Színház

Technikai problémák miatt csúszik a TÁP Színház október 8-ra meghirdetett Utas és holdvilág előadása. Ez egyben támogatói est is lett volna, ami nem marad el, mert a „minden eddiginél rosszabb Minden oRossz Varieté Everrel” várják az UP Rendezvénytérben azokat, „akik szeretnek szenvedni és közben azt akarják, hogy nekünk kicsit jobb legyen. Mert most tényleg a Lé(t) a tét!”

A TÁP Színház Minden Rossz (most oRossz) Varietéjén a nézők is rémesen érzik majd magukat –  olvasható a társulat műsorváltozást bejelentő közleményében. Majd vészjósló figyelmeztetéssel folytatják: 

„A társulat könyörög, hogy ne vegyenek rá jegyet. Sose volt jó, most se lesz az.

A Vajdai Vilmos által vezetett TÁP Színház 2005-ben indította el a TÁP VARIETÉ, Színház és Performance elnevezésű előadássorozatát Minden Rossz Varieté címmel a fővárosi Süss Fel Nap klubban.”

 Az alkotók azt is kifejtik, miért jó a rossz:

„ A „Rossz színház” – amely megvalósítására ezen előadások kísérletet tesznek - alapvető lényege, hogy szembeszáll az aktuális trendekkel, és formabontó színházi megoldásokkal kísérletezik. Egyik legfontosabb törekvése a „jónak lenni” szorongásának feloldása, amit leginkább felszabadult, ihletett, improvizatív játékkal tud elérni, mely egyúttal mélyíti a színészek mesterségbeli tudását, gazdagítja művészi kifejező-eszközeiket.”

Puskás Panni író, színikritikus részletesen is beszél a projektről:

 „Minden alkalommal más, az előadásban semmi sem rögzített, minden fellépő úgy égeti porig magát, ahogy csak akarja és tudja. A TÁP varietéműsorai épp ezért nagyon szerethetők, amelynek oka épp e szabadságra és anarchiára irányuló vágyukból eredeztethető.”  

Fekete Ádám, dramaturg, rendező, színész pedig személyesen is érintett :

„A TÁP-ban mindig a leglehetetlenebb helyzetekből törnek elő a legfantasztikusabb dolgok, és ez hitet ad. Minden krízishelyzetben – legyen szó színházról vagy magánéleti válságról – a TÁP-ból merítek erőt, és arra gondolok, hogy a hátrány is ajándék”

Ez is érdekelheti

15 millió forint gyűlt össze a függetlenek támogatására

Tizenötmillió forint gyűlt össze abban a kampányban, amelyet az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért indított. 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból, amelyet az évadkezdésig meg is kapnak az érintettek.

A Semmi szerzőjének esszéjét állítja színpadra a TÁP Színház

Az orosz–ukrán háború kitörésének második évfordulója előtt egy nappal, február 23-án három alkalommal is látható lesz a tavalyi PesTexten debütált Ha háború lenne nálunk című felolvasó-színházi produkció, amely Janne Teller azonos című könyve alapján készült Vajdai Vilmos rendezésében és Kurta Niké tolmácsolásában. A fantasztikus látványért Koltay Dorottya Szonja felel.

Háború idején – A Mirad, egy fiú Boszniából és a Vid napja című előadásokról

Két független előadás is szerepel a budapesti színházi kínálatban, amelyek a délszláv háborút dolgozzák fel. Mindkettőt 2022 tavaszán mutatták be, amikor már zajlott szomszédunkban a legújabbkori háború.

Fesztiválokkal robbantják be az évadot a függetlenek

Ráadásul mindjárt két debütáló fesztivállal, amelyeken a független szcéna társulatai mutatkoznak be az összefogás, illetve az innováció jegyében, kőszínházi kollégákkal és zenész vendégekkel.